FRISSÍTVE - Elutasították a francia biztosjelöltet az EP illetékes szakbizottságai

FRISSÍTVE: Elutasították az új Európai Bizottságban belső piaci biztosnak jelölt francia Sylvie Goulard kinevezését csütörtök délután az Európai Parlament (EP) illetékes szakbizottságai.

Három jelöltet nem hagytak jóvá az első meghallgatást követően azonnal a koordinátorok, ők írásbeli kérdéseket kaptak, kettejüknek pedig másodjára is meg kellett jelenniük a képviselők előtt. A lengyel Janusz Wojciechowski végül zöld jelzést kapott, de Goulard-t második meghallgatása után is leszavazták, bennfentesek szerint 82:29 arányban.

A legtöbb vitát az állítólagos európai parlamenti fiktív állások ügyében ellene folytatott vizsgálat, valamint az váltotta ki, hogy EP-képviselőként havi bruttó 10 ezer euróért a Berggruen Intézet nevű amerikai think tanknek is dolgozott tanácsadóként. A jelöltet azzal vádolták, hogy EP-képviselőként jogtalanul vett fel pénzeket egyik asszisztense után, aki valójában volt pártjának, a Modemnek dolgozott, és nem a képviselői tevékenységéhez kapcsolódó munkát végzett.

Ő az ártatlanságát hangoztatta, leszögezve, hogy nem tett semmi törvénytelenséget, és ennek megfelelően nem is emelt ellene vádat a francia ügyészség, az EP jogi bizottsága pedig nem állapított meg nála összeférhetetlenséget, arra azonban nem tett ígéretet, hogy vádemelés esetén lemond a tisztségéről. Számos képviselő úgy véli, hogy Goulard nem adott megnyugtató válaszokat a felmerült kérdésekre, illetve nem enyhítette az azzal kapcsolatos aggályokat, hogy túl sok területet ölel fel a neki szánt tárca a brüsszeli testületben.

A novemberben hivatalba lépő Európai Bizottságban Ursula von der Leyen megválasztott elnök a belső piaci "szuperportfóliót" szánta a francia politikusnak, és így alá tartozott volna az iparpolitika, részben a digitális egységes piac fejlesztése, továbbá ő felelt volna a védelmi iparral és űrkutatással foglalkozó új főigazgatóságért. Szakértők arról számoltak be, hogy von der Leyen nagy valószínűséggel új jelöltet fog kérni Franciaországtól.

FRISSÍTÉS: Emmanuel Macron francia elnök értetlenségének adott hangot a történtekkel kapcsolatban, mondván, a főbb képviselőcsoportok vezetői korábban biztosították afelől, hogy a Goulard elleni vizsgálat nem lesz probléma. "Nagyon nyugodt vagyok, hiszen a portfólió a lényeg, de meg kell értenem, hogy mi történt" - közölte.

Később von der Leyen közleményt adott ki, amelyben a döntésre reagálva leszögezte, hogy a francia, a magyar és a román jelölések még nyitottak. "Nem téveszthetjük szem elől, mi forog kockán: a következő öt év döntő fontosságú lesz Európa számára. Meg kell küzdenünk a Brexittel, a kereskedelmi ügyekkel, a közvetlen szomszédságunkban meglévő konfliktusokkal. Egyéb fontos kihívásokkal is szembe kell néznünk, mint a klímaváltozás, a digitalizáció és a migrációs hullámok" - írta, hozzátéve, hogy fontos felgyorsítani a folyamatot, hogy az új vezetés mielőbb munkának láthasson.

A megválasztott elnök a múlt héten új biztosjelöltet kért Magyarországtól és Romániától is az EP jogi szakbizottságában összeférhetetlenségre hivatkozva elutasított Trócsányi László és Rovana Plumb helyett. A mostani fejlemények azt jelentik, hogy a három legnagyobb európai parlament frakció mindegyike veszített egy-egy jelöltet.

Kapcsolódók

Kimaradt?