Brexit: az EB szerint továbbra sem érkezett alternatív brit megoldási javaslat

Továbbra sem érkezett a brit kormánytól olyan javaslat, amely alternatívaként szolgálhatna az Egyesült Királysággal megkötött, de nem ratifikált kiválási szerződéssel szemben - közölte az Európai Bizottság hétfőn.

Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke, valamint Michel Barnier, az EU Brexit-ügyi főtárgyalója munkaebéden egyeztetett Boris Johnson brit kormányfővel hétfőn Luxembourgban.

A tájékoztatás szerint Juncker rámutatott, hogy a brüsszeli testület nyitott a politikai bénultság fő okának számító ír-északír pótmegoldás (backstop) kiváltását célzó, működőképes javaslatok tanulmányozására, de eddig nem érkeztek ilyenek, márpedig London felelőssége lenne ezek kidolgozása. A bizottság továbbra is elérhető a nap huszonnégy órájában, a bennmaradó huszonhét tagállam egysége töretlen - emelték ki a közleményben, arra is kitérve, hogy a következő, október 17-18-i EU-csúcs mérföldkő lesz a folyamatban.

A brit miniszterelnöki hivatal arról számolt be, Johnson és Juncker egyetértett abban, hogy növelni kell az egyeztetések intenzitását, hangsúlyozván, hamarosan napi szintű találkozók kezdődnek a felek képviselői között, főtárgyalói szinten is. Mina Andreeva európai bizottsági szóvivő pedig közölte: "nagy sebességgel" fognak folytatódni a tárgyalások a mostani "barátságos" találkozót követően.

Jean-Claude Juncker a munkaebéd előtt kijelentette, hogy "Európa soha nem fogy ki a türelemből", viszont például Alexander Schallenberg osztrák EU-ügyi miniszter újságírói kérdésre válaszolva aláhúzta, ha nem érkezik új javaslat a szigetország részéről, akkor fölösleges is tovább tárgyalni, garantált a megállapodás nélküli Brexit.

Boris Johnson számos alkalommal leszögezte, hogy megállapodással vagy anélkül, de október 31-én kilépteti országát az Európai Unióból, nem lehet újabb halasztás.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?