„Németország hálás azért, hogy Lengyelország kezet nyújtott a második világháború után”

Háborús bűnnel kezdődött a második világháború - jelentette ki Andrzej Duda lengyel elnök vasárnap a nyugat-lengyelországi Wielunban, a háború kitörésének nyolcvanadik évfordulóján tartott megemlékezésen.

Wielunban a lengyel államfő Frank-Walter Steinmeier német szövetségi elnökkel együtt megemlékezett arról, hogy a kisvárost a német légierő 1939. szeptember 1-én lebombázta, a támadásban több száz helyi lakos vesztette életét. Ők voltak a háború első civil áldozatai.

A lengyel elnök kiemelte: a háború Wielun lebombázásával, vagyis egy háborús bűnnel kezdődött, a nemzetközi jog  megsértésével pedig "romba dőlt a normális világ". "Wielunban megmutatták, hogy a háború totális lesz, híján minden elvnek, célja pedig a teljes megsemmisítés" - fogalmazott Duda.

A lengyel elnök azt is hozzátette, a világnak át kellett élnie ezt a pusztítást, hogy emberéletek tízmilliói árán vonja le a tanulságot. Leszögezte: azért, hogy a Wielunban és a világon másutt történtek soha ne ismétlődhessenek meg, nem szabad elfeledkezni a háború borzalmairól.

Duda megköszönte Steinmeiernek a wieluni megemlékezésen való részvételt, amelyet erkölcsi elégtételnek nevezett. "Elnök úr, ön vállalja a németek és Németország számára nagyon nehéz igazságot" - jelentette ki, hozzáfűzve, hogy mindez a két ország közti barátságot és kiengesztelődést segíti.

„Németország mindig hálás lesz”

Steinmeier terrornak nevezte Wielun lebombázását, amely pusztítást, megaláztatást és üldöztetések sorát vonta maga után, beleértve lengyel állampolgárok millióinak, lengyel és európai zsidók meggyilkolását.

Úgy vélte, Wielun megtámadásának az egyetlen célja az volt, hogy a hitleri Németország megbizonyosodjon arról, a pusztítást mily módon lehet a leghatékonyabban végrehajtani.    "Németország mindig hálás lesz, hogy az után, amit Wielun lakosaival, valamint világszerte az emberek millióival tett, Európa és az európaiak visszafogadták őt maguk közé" - jelentette ki Steinmeier.

"A történelem menetét nem fordíthatjuk vissza, de Lengyelország kezet nyújtott Németországnak" - mondta a német elnök. Hangsúlyozta, hogy a háború utáni megbocsátás egyesítette Európát, és Németország a kiengesztelődés útján akar maradni.

Varsóban lesz a nemzetközi megemlékezés

Vasárnap hajnalban Gdansk mellett, a náci Németország által szintén szeptember 1-jén megtámadott, a második világháború első európai ütközete helyszíneként számon tartott Westerplatte-félszigeten is rendeztek megemlékezést. Ezen részt vett Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő és Stanislaw Karczewski felsőházi elnök, valamint, a helyi ellenzéki városvezetés meghívására, Frans Timmermans, az Európai Bizottság távozó első alelnöke.

Központi, nemzetközi megemlékezést vasárnap délben tartanak Varsóban, ahol felszólal Andrzej Duda lengyel és Frank-Walter Steinmeier német elnök, valamint Mike Pence amerikai alelnök. Magyarországot Áder János köztársasági elnök képviseli.

 

Kapcsolódók

Kimaradt?