Tömeggyilkosságok az Egyesült Államokban: Donald Trump látogatásra készül

Marcelo Ebrard mexikói külügyminiszter hétfőn este a Texas állambeli El Pasóban járt, az egyik minapi tömeggyilkosság helyszínén, Donald Trump amerikai elnök pedig szerdán tesz látogatást a mexikói határ mentén fekvő városban. A szombati tragédia 22 halálos áldozata közül 7 mexikói volt. Trump a másik tömegmészárlás helyszínére, az ohiói Daytonba is ellátogat.

Marcelo Ebrard helyi idő szerint hétfő délután találkozott az áldozatok családtagjaival, majd a mexikói konzulátus épületében Dee Margo polgármesterrel közösen tartott sajtóértekezletet. Lényegében megismételte a vasárnap Mexikóvárosban tett nyilatkozatának mondandóját. 

Leszögezte, hogy Mexikó – az amerikai igazságügyi minisztériumhoz hasonlóan – szintén terrorcselekménynek tartja a tömeggyilkosságot, és hangsúlyozta, hogy mexikói állampolgárok ellen elkövetett terrortámadás történt. Közölte: országa készen áll arra, hogy az amerikai hatóságokkal együtt részt vegyen a nyomozásban, és változatlanul fontolgatja, hogy kiadatási kérelemmel forduljon Washingtonhoz az elkövető mexikói felelősségre vonása érdekében. 

„Figyeltük Trump elnök állásfoglalását a nap folyamán, és osztjuk véleményét, miszerint elítéli az Egyesült Államokban nagyon komoly problémaként jelentő rasszizmust és idegengyűlöletet” – mondta a mexikói diplomácia vezetője. „Különböző a kultúránk, de együtt kell élnünk, és tisztelnünk kell egymást, mind az Egyesült Államokban, mind Mexikóban” – hangsúlyozta. 

Dee Margo polgármester megerősítette, hogy Donald Trump szerdán El Pasóba látogat. A hírt először az elnök tanácsadója, Kellyanne Conway jelentette be, hozzátéve, hogy az elnök látogatást tesz az ohiói Daytonban is. Margo elmondta, hogy vasárnap telefonon beszélt Donald Trumppal, aki – mint fogalmazott – „nagy jóakarattal viseltetett és minden segítséget megígért”. A polgármester jelezte: szerdán arra kéri majd az elnököt, hogy minden lehetséges szövetségi forrást biztosítson El Pasónak. 

A városban hétfőn este még mindig 15 sebesültet ápoltak kórházban. A rendőrség közlése szerint a szombati merényletben – a halott áldozatokon kívül – 27-en sebesültek meg. Szintén a rendőrség közölte, hogy a halálos áldozatok közül 13 amerikai, hét mexikói és egy német állampolgár volt, egy áldozatot pedig egyelőre nem tudtak azonosítani. 

Miközben az El Pasó-i tettes ellen hétfőn már vádat is emeltek, az ohiói Daytonban lövöldöző – és a rendőrség által agyonlőtt – Connor Bettsről is egyre több információ került nyilvánosságra. Twitter-fiókja tele volt szélsőbaloldali bejegyzésekkel és az Antifának nevezett, magukat antifasisztának minősítő, erőszakos mozgalmak iránti rokonszenvet tükröző üzenetekkel. A CNN hírtelevízió idézte utolsó, augusztus 3-án kelt bejegyzését, amelyben azt írta: az ezredfordulón születettek azt üzenik Joe Biden (volt amerikai alelnök és jelenlegi elnökjelölt-aspiráns) nemzedékének, hogy „siessenek elpatkolni”. A gyilkos Bernie Sanders és Elizabeth Warren szenátorok – mindketten versenyben vannak a Demokrata Párt elnökjelöltségéért – híveként jelenítette meg magát mikroblogjában.

 

Kapcsolódók

Kimaradt?