Egyetlen fősre csökkenhet Boris Johnson többsége a brit parlamentben

Egyetlen fősre csökkenhet az így is kisebbségben, az észak-írországi Demokratikus Unionista Párt (DUP) külső támogatásával kormányzó Konzervatív Párt és az alig több mint egy hete hivatalban lévő új miniszterelnök, Boris Johnson többsége a brit parlamentben egy időközi képviselőválasztás nyomán.

A Wales déli részén, Brecon és Radnorshire körzetben csütörtökön tartott voksolás eredménye péntek hajnalra várható. A kerület eddigi képviselőjét, Chris Davies tory politikust azzal vádolják, hogy hamis költségtérítési elszámolást nyújtott be, visszahívását célzó petíciót 18 ezren írták alá a körzetben. A Konzervatív Párt általános megdöbbenésre azonban újra a bukott politikust indította, mert úgy véli, hogy akaratlanul hibázott, és nem szándékosan követett el visszaélést.

Az időközi választás legnagyobb esélyesei az országos közvélemény-kutatások szerint jelentősen megerősödő Liberális Demokraták, jelöltjük ráadásul Jane Dodds, a párt walesi vezetője. Várakozások szerint a brit európai uniós tagság megszűnéséért kampányoló Brexit Párt több ezer szavazót hódíthat el a Konzervatív Párttól, tovább növelve annak esélyeit, hogy a toryk elveszítik a körzetet. Az utolsó pillanatig zajló kampány központi témáit egyébiránt nem a Brexit, hanem helyi ügyek adták. A kerület szavazói nagyjából egyenlő arányban pártolják az Európai Unióból való kilépést és a bennmaradást, így még a favoritnak számító és az európai uniós tagságot pártoló Liberális Demokraták sem a Brexitre hegyezték ki kampányukat.

A 2011-es népszámlálási adatok szerint 70 ezres körzetben születő eredmény azonban komoly következményekkel járhat Boris Johnson Brexittel kapcsolatos terveire a 650 fős alsóházban, amelyben a legnagyobb észak-írországi katolikus erő, a Sinn Féin hét képviselője, valamint a házelnök és három helyettese nem szavaz.

A Konzervatív Pártnak és a Demokratikus Unionista Pártnak, az északí-írországi brit fennhatóságot pártoló protestáns többség legnagyobb politikai erejének együtt 320 előbbinek 310, utóbbinak 10 képviselője és csak kétfős többsége van. Amennyiben elveszítik a breconi körzetet, ez egyetlen fősre olvad, igaz a tisztségéből szexuális zaklatási vádak miatt felfüggesztett Charlie Elphicke független képviselő minden bizonnyal velük szavazna.

Az egyfős többség szakértők szerint még inkább megnehezítheti Boris Johnson helyzetét – alig 90 nappal a brit európai uniós tagság október 31-én esedékes megszűnése előtt –, elég ugyanis, ha csak egyetlen képviselő ellene fordul a kormányoldal soraiból a sorsdöntő kérdésekben, köztük esetleg egy bizalmi szavazáson.

Kapcsolódók

Kimaradt?