Brexit: Boris Johnson új megállapodást sürget

A brit európai uniós tagság megszűnéséről (Brexit) szóló új megállapodást sürgetett hétfőn Skóciában az új brit kormányfő. Boris Johnson hangsúlyozta, hogy mindent megtesz ennek érdekében, de újfent kijelentette, hogy az Európai Unióval az előző, Theresa May vezette kormány által elért megállapodás, amelyet a brit parlament háromszor is elutasított, „halott".

A szerda óta hivatalban lévő politikus, aki kormányfőként először látogatott az Európai Uniós tagságot pártoló Skóciába, sürgette az Európai Unió vezetőit, hogy változtassanak álláspontjukon, és tárgyalják újra a Brexit-megállapodást. Mint mondta, bízik abban, hogy az Egyesült Királyság EU-tagsága rendezett módon szűnik meg, de helyesnek nevezte, hogy a kormány fokozza az előkészületeket a megállapodás nélküli kiválásra.

Skóciai programjában két fontos találkozó is szerepelt, az egyik Ruth Davidsonnal, a kormányzó Konzervatív Párt skóciai vezetőjével, a másik a Skót Nemzeti Pártot vezető Nicola Sturgeon skót miniszterelnökkel. Mindketten határozottan ellenzik a megállapodás nélküli Brexitet, amelynek lehetőségét Boris Johnson egyáltalán nem veti el, és nyilatkozataiban mereven ragaszkodik ahhoz, hogy a brit európai uniós tagság mindenképpen megszűnik október 31-én, akár lesz megállapodás, akár nem.

Ruth Davidson a találkozót követően úgy fogalmazott, konstruktív megbeszélést folytatott a kormányfővel arról, hogy mindent megtesznek a rendezett kiválásért.  A kormányfő látogatása előtt kijelentette, támogatja Boris Johnson erőfeszítéseit a megállapodás elérésére, de a rendezetlen kiválást nem tudja elfogadni. Emlékeztetett arra, hogy a brit európai uniós tagságról szóló 2016-os népszavazás kampányában – amelyben ő a bennmaradás mellett érvelt – szóba sem került, hogy az Egyesült Királyság esetleg úgy „zuhan ki" az Európai Unióból, hogy nem születik megállapodás a közösséghez fűződő létfontosságú kereskedelmi kapcsolatainak fenntartásáról.

Ruth Davidson nem támogatta Boris Johnson megválasztását a Konzervatív Párt vezetőjévé. Szakértők szerint a két konzervatív politikus között az elmúlt napokban nőtt a feszültség azáltal, hogy Davidson tanácsát hanyagolva az új kormányfő leváltotta David Mundellt a Skócia ügyeiért felelős tárca éléről, és helyére egy Brexit-párti politikust nevezett ki Alister Jack személyében. Boris Johnson aztán a londoni parlamentben helyet foglaló skóciai képviselőket figyelmen kívül hagyva egy angliai körzet képviselőjét tette meg államtitkárrá a Skóciáért felelős minisztériumban.

Nicola Sturgeon Edinburghban fogadta a kormányfőt, akit a skót miniszterelnök rezidenciája előtt összegyűlt tömeg egy része pfujolva várt. Nicola Sturgeon úgy vélekedett, az új brit kormányfő Brexittel kapcsolatos tervei ártanak a gazdaságnak Skóciában, amely a bennmaradás mellett voksolt a három évvel ezelőtti referendumon. A találkozót követően a skót miniszterelnök Skóciára és az Egyesült Királyság egészére nézve veszélyesnek nevezte az új brit kormányfő Brexit-politikáját.

Véleménye szerint Boris Johnson azon van, hogy megállapodás nélkül szűnjön meg a brit európai uniós tagság. Nem világos ugyanis, hogy a brit kormányfő miként akar új megállapodásra jutni az Európai Unióval, mikor az EU többször is leszögezte, nem tárgyalja újra a Theresa May vezette előző brit kormánnyal elért megállapodást. Nicola Sturgeon ebből arra következtetetett, nem számít, Boris Johnson hogyan fogalmaz a nyilvánosság előtt, valójában a megállapodás nélküli Brexitre törekszik.

A skót miniszterelnök nyomatékosította, hogy folytatja az országrész függetlenné válásáról szóló második népszavazással kapcsolatos előkészületeket. Skóciában 2014-ben tartottak népszavazást a függetlenné válásról, a többség azonban arra szavazott, hogy Skócia ne szakadjon ki az Egyesült Királyságból. A két politikus találkozóját követően Boris Johnson hivatala közölte, hogy a kormányfő megerősítette a skót miniszterelnöknek: célja, hogy új megállapodást érjen el az Európai Unióval, de az Egyesült Királyság tagsága mindenképpen megszűnik október 31-én, akár rendezetten, akár rendezetlenül.

Kapcsolódók

Kimaradt?