Észak-Koreában névleges államfővé nevezték ki Kim Dzsong Unt

Az észak-koreai törvényhozás, a legfelsőbb népi gyűlés az alkotmány módosításával névleges államfővé nevezte ki Kim Dzsong Unt, az ázsiai ország vezetőjét áprilisban - számolt be a Naenara állami propaganda honlap csütörtökön.

A Naenara az új alkotmány teljes szövegét elérhetővé tette felületén. A dokumentum szerint az államügyi bizottság elnöke a legfelsőbb vezető, és hivatalosan ő képviseli Észak-Koreát. A tisztséget jelenleg Kim Dzsong Un viseli. Az alkotmány korábban annyit rögzített, hogy az államügyi bizottság elnöke a legfelsőbb vezető. A névleges államfő a legfelsőbb népi gyűlés elnökségének vezetője volt.

Az új alaptörvény szerint továbbra is a legfelsőbb népi gyűlés elnökségének vezetője veszi át a megbízóleveleket a külföldi diplomatáktól. Szakértők szerint ez azt jelentheti, hogy a tisztség jelképessé vált, és képviseleti szerepe mindössze erre az egy esetre korlátozódik.

Kim államfővé való kinevezéséről a márciusi országos választásokat követően kezdődtek találgatások, miután a vezető neve nem szerepelt sem a listákon, sem a legfelsőbb népi gyűlés újonnan megválasztott képviselői között. Korábban sohasem volt példa hasonlóra.

Kimet áprilisban újraválasztották az államügyi bizottság élére. Az észak-koreai média már előtte új címen, legfelsőbb képviselőként hivatkozott rá. Szakértőkben ezt követően felmerült, hogy alkotmánymódosítással kiterjeszthették Kim hatalmát. A legfelsőbb népi gyűlés elnökségének vezetője Kim egyik közvetlen bizalmasa, Cso Rjong Hae lett, aki Kim Jong Namot váltotta a tisztségben.

Kapcsolódók

Kimaradt?