A HHRF igazgatótanácsa Szekeres Zsoltot bízta meg az elnöki teendőkkel

Hámos László életének és munkásságának méltó emléket állító búcsúszertartáson köszönt el az amerikai magyar közösség 2019. május 11-én a Magyar Emberi Jogok Alapítvány elnökétől. A HHRF igazgatótanácsának döntése alapján a továbbiakban az elnöki feladatokat Szekeres Zsolt látja el.

Búcsút vett a New York-i magyar közösség Hámos Lászlótól

A New York-i Magyar Házban vett búcsút 2019. május 11-én az amerikai magyar közösség Hámos Lászlótól, a Magyar Emberi Jogok Alapítvány (HHRF – Hungarian Human Rights Foundation) alapítójától és elnökétől.

Az egybegyűlteket Charles Vámossy, a Magyar Ház volt igazgatója köszöntötte.  Elsősorban a gyászoló családot: özvegyét, Zsuzsát és gyerekeiket, Júliát és Dánielt. Eljöttek elbúcsúzni elnöküktől, mentoruktól, barátjuktól a HHRF munkatársai is: Latkóczy Emese, az Alapítvány New York-i igazgatója, Szekeres Zsolt és Józsa Péter, a HHRF igazgatótanácsának tagjai, valamint a szervezet budapesti és kolozsvári munkatársai, Zsigmond Csilla és Moldován Árpád Zsolt. Ugyancsak ott volt a ReConnect Hungary Birthright Program képviseletében Vajtay Gabriella és Kovács Edina. Búcsút vett Lászlótól New York állam volt kormányzója, George Pataki és lánya, Allison Pataki Levy is, akiknek fontos szerepük volt a ReConnect Hungary program felállításában.

Elsőként Brogyányi Jenő, a HHRF elődszervezetének, a Committee for Human Rights in Rumania (CHRR) társalapítója kapott szót, aki felidézte Alapítványunk létrejöttének körülményeit. „László arra áldozta egész életét, hogy összekapcsolja a magyar múltat a magyar jövővel. Sziszüphoszhoz hasonlóan görgette a követ, hiszen - Madách Imrét parafrazálva - az élet célja a harc maga. László élete végéig harcolt, teljes életet élt és ennek hatásait még egyszerűen fel sem tudjuk fogni” – zárta szívhez szóló beszédét a régi harcostárs.

„Holnap Komáromba utazunk” – idézte fel George Pataki volt New York-i kormányzó Hámos László első hozzá intézett szavait, amikor Magyarországon találkoztak. Az ex-politikus ugyan megpróbált kitérni, viszont – mint mondta – esélye sem volt, ezért másnap reggel Lászlóval és munkatársaival Szlovákiába utazott, ahol felemelte szavát a nyelvtörvény ellen. Ezt az első felvidéki utat további hasonlóak követték Erdélybe, Kárpátaljára, mert Hámos László az az ember volt, aki a magyarság érdekében kifejtett munkában nem ismert fáradtságot, megalkuvást. Pataki méltatta a HHRF elnökének szerepét a ReConnect Hungary program megvalósításában, arra szólítva fel a jelenlevőket, hogy támogassák adományaikkal a HHRF-et és programjait.

Dömötör Gábor, a Külföldi Magyar Cserkészszövetség (KMCSSZ) alelnöke elmondta, Hámos László a cserkészetben ismerkedett meg azokkal a magyar hagyományokkal és értékekkel, amelyek védelmének szentelte egész életét. Krizsán Árpád, a HHRF volt gyakornoka arról a karakterformáló tapasztalatról beszélt, amelyben több tucat nyugati és Kárpát-medencei fiatalnak volt része az Alapítvány fennállásának eddigi 43 éve alatt. Peter Coy, a Hámos család barátja emberi oldaláról mutatta be Lászlót, akin keresztül megismerhette a magyarokat. A Marosvásárhelyen élő Spielman Mihály szívhez szóló búcsúszövegét testvére, Spielman András olvasta fel. Andrea Lauer Rice, az Amerikai Magyar Koalíció (HAC) elnöke mentorának és példaképének nevezte beszédében Hámos Lászlót. A felszólalók sorát Hámos Dániel zárta, aki felhívta arra a figyelmet, hogy édesapja emlékét munkásságának folytatásán keresztül lehet a legjobban megőrizni.

A beszédek között Hámos Júlia és meghívott zenésztársai klasszikus darabokat adtak elő, az Erős Gusztáv 7. számú New York-i cserkészcsapat tagjai pedig a „Tavaszi szél” című népdallal búcsúztak ’Laci bától’.

A HHRF igazgatótanácsa Szekeres Zsoltot bízta meg az elnöki teendőkkel

A HHRF igazgatótanácsának döntése alapján az elnöki teendőket Szekeres Zsolt veszi át. „Az elmúlt 43 év alatt László minden kérését teljesítettem. Utolsó találkozónk alkalmával arra kért, hogy tegyünk meg mindent a kárpátaljai magyarok védelmében, hogy biztosítsuk a washingtoni Kossuth Ház hosszú távú működtetését az amerikai magyarság részére, és hogy építsük tovább a már szilárd alapokon működő „ReConnect Hungary” programot, amely az amerikai magyarság második és harmadik nemzedékeit hivatott összekötni Magyarországgal, és az amerikai magyarsággal.  Ezt fogom tenni László munkássága szellemében”.

Az alapítvány ügyvezető igazgatója Latkóczy Emese lesz, Józsa Péter pedig kincstárnokként folytatja a HHRF munkáját. Az igazgatótanács tagja lett Hámos Dániel, aki édesapja szellemi örökségének folytatása jegyében vállalta a felkérést és a titkári szerepet.

Kapcsolódók

Kimaradt?