Manfred Weber: Magyarország rossz irányba tart Orbán Viktorral

Sajnálatát fejezte ki az Európai Néppárt (EPP) frakcióvezetője, hogy Magyarország „rossz irányba tart" Orbán Viktorral. Manfred Weber, aki az EPP jelöltje az Európai Bizottság elnöki posztjára, arra reagált, hogy a magyar kormányfő már nem támogatja elnökjelöltségét.

Az AFP francia hírügynökség megkeresésére Manfred Weber felidézte: az EPP politikai közgyűlése a néppárt elnöksége és a Fidesz megegyezése alapján felfüggesztette a párt tagságát, így a Fidesznek nincs joga részt venni a szervezet ülésein – írta az MTI.

Hozzátette: azért döntöttek a felfüggesztés mellett, mert úgy gondolták, hogy Magyarország rossz irányba tart a Fidesz kormányzása alatt. Weber megismételte, hogy az EPP olyan párt, amelynek tagjait közös értékek és az Európa jövőjére vonatkozó közös elvek tartják össze. „Akik már nem hisznek az értékeinkben, azoknak ki kell lépniük a pártcsaládból. Mindenkinek el kell döntenie, hogy saját meggyőződése alapján megy, vagy marad” – mondta.

Ezt mondta Orbán Weberről

Orbán hétfőn Budapesten Heinz-Christian Strache osztrák alkancellárral, az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) elnökével folytatott megbeszélése után kijelentette, hogy a magyar kormány nem támogathatja az EPP-s Manfred Weber európai bizottsági elnöki jelöltségét.

Úgy fogalmazott: a magyar kormány és vezetője nem kerülhet abba a helyzetbe, hogy olyan embert támogat európai bizottsági elnöknek, aki eleve bejelenti, „köszöni szépen”, de nem tart igényt a magyarok szavazataira.

Manfred Weber azt mondta, hogy a magyarok szavazatával nem kíván európai bizottsági elnök lenni – hivatkozott a néppárti politikus korábbi szavaira Orbán, aki ezt súlyos álláspontnak, a választók tiszteletére vonatkozó elv megsértésének nevezte.

Weber március végén egy, a ZDF német televíziónak adott interjúban egy kérdésre válaszolva azt mondta: inkább nem vállalná a bizottság elnöki tisztségét, ha azt csak a Fidesz szavazataival tudná megszerezni.

Kapcsolódók

Kimaradt?