Észak-Korea megerősítette Kim és Putyin találkozóját

Kim Dzsongun észak-koreai vezető hamarosan Oroszországba látogat, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnökkel találkozzon – erősítette meg a KCNA észak-koreai hírügynökség kedden a Kreml erre vonatkozó korábbi közléseit.

„Kim hamarosan látogatást tesz az Oroszországi Föderációban Vlagyimir Vlagyimirovics Putyin, az Oroszországi Föderáció elnöke meghívására” – közölte a KCNA anélkül, hogy pontosította volna, hogy a két politikus első csúcstalálkozóját hol és mikor tartják.

A Kommerszant című orosz gazdasági napilap több forrásra hivatkozva úgy tudja, Kim szerdán érkezik Vlagyivosztokba, ahol másnap a Távol-Keleti Szövetségi Egyetemen találkozik az orosz vezetővel. A lap hozzátette, hogy az észak-koreai vezető várhatóan péntekig marad Oroszországban.

A Kommerszant emellett úgy értesült, hogy az észak-koreai vezetőt és feltehetően 230 fős delegációját szállító szerelvény szerdára virradóra fog átkelni az észak-koreai–orosz határon. A Kremlhez közel álló, Izvesztyija című napilap jól értesült forrásra hivatkozva hétfőn jelentette, hogy Putyin és Kim találkozóját csütörtökön tartják Vlagyivosztokban, a Russzkij szigeten.

A lap szerint Putyin a Pekingben pénteken és szombaton megtartandó Egy övezet, egy út nemzetközi című fórumra tartva tesz majd kitérőt Vlagyivosztokba. Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő szerint a két vezető a Koreai-félsziget atomfegyver-mentesítésének és a regionális együttműködésnek a kérdéseit fogja áttekinteni.

A hétvégén megjelent orosz és nemzetközi sajtóértesülések szerint észak-koreai funkcionáriusok keresték fel a tervezett találkozó feltételezett helyszínét, a Távol-keleti Szövetségi Egyetemet, ahol egyébként április 24-én és 25-én „hivatalos küldöttségek látogatása” miatt szünetel majd az oktatás.

Megfigyelők szerint Kim oroszországi vizitjével próbál külföldi támogatást szerezni gazdaságfejlesztési elképzeléseihez, miután a februárban Hanoiban megrendezett második amerikai–észak-koreai csúcstalálkozó sikertelenül ért véget és zátonyra futtatta a tárgyalásokat Washingtonnal a Phenjan által remélt szankciós enyhítéseket illetően.

Kapcsolódók

Kimaradt?