A legutóbbi felmérések szerint Zelenszkij fölényesen legyőzné Porosenkót

Az ukrajnai elnökválasztás második fordulójában Volodomir Zelenszkij humorista elnökjelöltre az ukránok 51 százaléka, míg Petro Porosenko hivatalban lévő államfőre 21 százalékuk készül szavazni - derült ki a Rejting közvélemény-kutató csoport csütörtökön közzétett felméréséből.

A felmérést április 5-10. között végezték háromezer fő részvételével. A megkérdezettek 18 százaléka válaszolta azt, hogy még nem döntötte el, kire szavaz az április 21-i második fordulóban, 10 százalék pedig azt, hogy nem megy el szavazni. Azok közül viszont, akik biztosra mondták, hogy részt vesznek a választáson és már döntöttek, kire szavaznak, 71,4 százalék választja Zelenszkijt és csak 28,6 százalék készül Porosenkóra voksolni.  

Ljubomir Misziv, a Rejting igazgató-helyettese elmondta, hogy míg Zelenszkij választói bázisa folyamatosan növekszik, addig a hivatalban lévő elnöké lényegében változatlan, támogatottsága nagyjából 20 százalékos.

A jogi végzettségű, humorista jelölt támogatottabb, mint az államfő minden korosztályi csoportban még a legidősebbek körében is. Területileg Zelenszkijre a legtöbben Kelet- és Dél-Ukrajnában készülnek szavazni, az ország középső részében is neki van nagyobb támogatottsága, a nyugati régiókban  pedig verseng Porosenkóval az első helyért.

A március 31-én megrendezett első fordulóban Volodimir Zelenszkij végzett az első helyen a szavazatok több mint 30 százalékával, Petro Porosenko pedig a másodikon kicsit kevesebb mint 16 százalékkal.

Kapcsolódók

Kimaradt?