Ukrán elnökválasztás: bejutott a humorista a második fordulóba

Az exit poll-felmérések eredménye szerint Volodmir Zelenszkij humorista és Petro Porosenko jelenlegi államfő jutnak be az ukrajnai elnökválasztás második fordulójába. Timosenko pártja máris jelezte, hogy nem ismeri el az eredményt.

A vasárnap esti urnazárás után közzétett felmérések egyöntetűen azt mutatják, hogy a legtöbben Zelenszkijre szavaztak.  A nemzeti exit poll szerint a választók 30,4 százaléka támogatta őt, míg Porosenko a szavazatok 17,8 százalékát szerezte meg. A harmadik helyen Julija Timosenko, a Haza (Batykivscsina) párt jelöltje végzett 14,2 százalékos eredménnyel.

Ezt a felmérést három kutatóintézet, a Demokratikus Kezdeményezések, a KMISZ és a Razumkov központ közösen végezte. Ugyanezt a sorrendet állapította meg minimális százalékpontnyi eltérésekkel az 1+1 televízió, illetve a 112.Ukrajina és a NewsONE tévécsatornák, valamint a Szocisz közvélemény-kutató központ felmérése is.

Timosenko stábja rögtön közzétette a Twitteren, hogy nem ismerik el az exit poll-eredményeket. Szerintük ezeket a felméréseket manipulálták. Szerhij Szoboljev Haza-párti képviselő közölte, hogy számításaik szerint Zelenszkij 27 százalékot szerzett, Timosenko 20,9, Porosenko pedig csak 17, százalékot.

Timosenko az Ukrajisza Pravda hírportál szerint újságírók előtt kijelentette, hogy pártja saját exit poll-felmérést végzett. Arra szólította fel csapatát, hogy ne "essenek szét", ne figyeljenek a "megvásárolt" exit pollokra, hanem éjfélig juttassák el a jegyzőkönyvek másolatait a választókerületekből a pártközpontba, ahol megkezdik a párhuzamos szavazatszámlálást.

A Központi Választási Bizottság (CVK) még nem végleges adatai szerint a részvételi arány a választáson 63,45 százalékos volt.

Kapcsolódók

Kimaradt?