Winkler Gyula: Európai védelmet kérünk nemzeti szimbólumainknak

„Az identitásunkat meghatározza az anyanyelv, kulturális örökségünk és nemzeti jelképeink: himnuszunk és zászlóink. Ezért fontos, hogy európai szabályozás védje nemzeti szimbólumainkat, biztosítsa jelképeink szabad használatát, ezt a célt szolgálja a Minority SafePack, az európai kisebbségvédelmi kezdeményezés” – fogalmazott Winkler Gyula EP-képviselő Brüsszelben, ahol az Örökségünk őrei regionális döntőinek nyerteseit fogadta. Mára már hagyományossá vált, hogy a legjobb erdélyi örökségőrök az Európai Parlamentben mutatják be tevékenységüket és az örökségvédelmi mozgalmat.

„Nagyon büszke vagyok az Örökségünk őrei mozgalomra, amelyet 2017-től kezdődően európai jó gyakorlatként tartank nyilván és a jelenlegi tanévtől hivatalos tantárgyversenyként is elismerte az oktatási minisztérium. Minden csapat prezentációjához gratulálok, rendkívül elégtétel számomra, hogy angol nyelven, színvonalasan ismertették a diákok tevékenységüket. Szívmelengető számomra, hogy a Brassó megyei csapat prezentációjában azt a mondatot fedeztem fel a célkitűzések között, hogy fontos a magyar identitás megőrzése. Ez annak a visszaigazolása, hogy az RMDSZ jól döntött, amikor felkarolta ezt a mozgalmat és vetélkedőt, mert nem egyszerű műemlékvédelmi tevékenység, hanem megerősíti a diákok magyar identitását, közösségi élményt ad és rávezeti őket a szülőföld szeretetének, a kulturális örökség megőrzésének fontosságára” – emelte ki Winkler Gyula.

A prezentációkat interaktív, dinamikus és kötetlen beszélgetés követte, ennek során az EP-képviselő hangsúlyozta, hogy az erdélyi magyarok számára kiemelten fontos, hogy megőrizhessék nemzeti identitásukat, szülőföldükön boldogulhassanak, éppen ezért azt is elvárják az Európai Uniótól, hogy biztosítsa az őshonos kisebbségek jogait.

 

A héten három csapat, 45 fiatal utazott Brüsszelbe, ahol megismerkedtek az uniós intézményrendszerrel, majd egy szemináriumon angol nyelven ismertették a mozgalmat, az örökbe fogadott műemléket, amely köré tevékenységüket szervezték. Kolozsvárról a János Zsigmond Unitárius Kollégium diákjai, az Óvári Csuhások a ferences kolostort fogadták örökbe, Szászrégenből a Lucian Blaga Technológiai Líceum diákjai a Kemény kastély őrei lettek, Brassóból, az Áprily Lajos Főgimnáziumból a ReforMált – Református Magyar Lebontott Templom csapata a régi Brassó-belvárosi református templomot fogadta örökbe.

Kapcsolódók

Kimaradt?