Trump szerint Spike Lee rasszista volt vele

Az amerikai elnök a személye ellen irányuló megnyilvánulásként értelmezte Spike Lee köszönőbeszédét az esti Oscar-gálán. A legjobb adaptált forgatókönyv díját elnyerő rendező ugyanis a 2020-as amerikai elnökválasztásról is szót ejtett.

Hétfői Twitter-bejegyzésében Trump azt írta, hogy Lee "az elnök elleni rasszista oldalvágást fogalmazott meg". Trump hozzátette, hogy "szinte egyetlen" elődje sem tett annyi mindent az afroamerikai lakosságért, mint ő.

Lee a Csuklyások: BlacKkKlansman című filmért vehette át a legjobb adaptált forgatókönyv Oscar-díját helyi idő szerint vasárnap este a Los Angeles-i Dolby Színházban. A színpadra érkező Lee a díjat bejelentő Samuel L. Jackson nyakába ugrott örömében, majd köszönőbeszédében felidézte a rabszolgaság amerikai történetét, saját családja történetét, kitérve nagymamája édesanyjára, aki még rabszolga volt.

A rendező nem nevezte meg közvetlenül Trumpot, de kitért a jövőre esedékes amerikai elnökválasztásra. "A 2020-as elnökválasztás már a küszöbön áll. Cselekedjünk együtt. Legyünk mindnyájan a történelem jó oldalán. Hozzuk meg az erkölcsi döntést szeretet és gyűlölet között. Cselekedjünk helyesen!" – fogalmazott a 61 éves rendező.

A Csuklyások: BlacKkKlansman forgatókönyve egy afroamerikai rendőr 2006-ban nyilvánosságra került, 1978-ban játszódó igaz történetére épül. Ron Stallworthnak sikerült beépülnie az 1865-ben alakult rasszista, antiszemita, a fehér fajvédelmet hirdető és időnként bűnözői módszereket is alkalmazó Ku-Klux-Klanba, és lelepleznie a módszereiket.

A szervezet politikusi pályára készülő korabeli vezetője, David Duke (Topher Grace) a jelenlegi amerikai elnök ismert mondatait és szlogenjeit idézi (Amerika mindenekelőtt, Amerika ismét nagy lesz) a film jeleneteiben, és a kétórás krimi a 2017. augusztus 12-én Charlottesville-ben az alt-right, alternatív jobboldal egyik szélsőséges csoportosulása által a polgárháború déli főparancsnoka, Robert Lee szobrának eltávolítása ellen rendezett tüntetés képeivel zárul, amelyen egy fehér fajvédő autójával az ellentüntetők közé hajt és egy nőt halálra gázol.

Spike Lee a gázolásban meghalt 32 éves Heather Heyer emlékének szentelte a filmet, amely Donald Trump beszédének egy részletével zárul, ebben az amerikai elnök nem hajlandó elítélni a szélsőséges tüntetőket.

Kapcsolódók

Kimaradt?