Sámánista teveáldozatról készítettek videót Szibériában

Nyomozást indítottak a hatóságok Délkelet-Szibériában egy, tevék sámánok általi rituális feláldozásáról készült YouTube-videó nyomán jelentette a dpa német hírügynökség pénteken.

Az Irkutszki területen található Bajkál-tóhoz közeli Angarszk városban készült videó öt kétpúpú teve feláldozásáról szól, azonban maga az állatok leölése nem látható a felvételen. A videóban férfiak kötélen vezetnek egy tevét, majd az látható, ahogy többen sámándobokat vernek. A felvétel végén egy máglya látható, amelyen öt teve tetemét helyezték el, majd meggyújtják a máglyát.

A videóban ugyancsak szereplő Artur Cibikov oroszországi helyettes fősámán elmondta, az áldozás a maga nemében az első volt három évszázad óta. A burját (mongol népcsoport) nemzetiségű Cibikov hangoztatta azt is, hogy a rituálé mint fogalmazott az állam, a nép és Oroszország spirituális megtisztulását szolgálta.

A felvétel és az állatáldozat széles körben felháborodást váltott ki, sokan barbárnak minősítették a rituálét. Orosz környezet- és állatvédők azonban megkérdőjelezték azt, hogy egyáltalán törvényes volt-e a tevék leölése. Az orosz törvények tiltják a házi jószágok vagy a gazdátlan állatok bármilyen jellegű leölését, a kivételt a súlyosan beteg állatok képezik mondta Vlagyimir Burmatov, az orosz duma (a törvényhozás alsóháza) környezetvédelmi bizottságának tagja.

Kara-Ool Tyuljusevics oroszországi fősámán pedig éles bírálattal illette helyettesét, mondván, hogy az állatok leölése felér a szadizmussal. Hozzátette: tenni fog arról, hogy kizárják Cibikovot az oroszországi sámánok tanácsából, és helyettesei közül is eltávolítja.

Kapcsolódók

Kimaradt?