Továbbra is fenyegetést jelenthet Észak-Korea

Észak-Korea változatlanul katonai fenyegetést jelent, atomfegyverprogramjának még a csökkentését sem kezdte meg – állította Robert Abrams tábornok, a Dél-Koreában állomásozó amerikai csapatok vezetője kedden, az amerikai szenátus fegyveres erőkkel foglalkozó bizottságának meghallgatásán.

A tábornok szerint Donald Trump amerikai elnök és Kim Dzsongun észak-koreai vezető újabb csúcstalálkozója „kedvező jel”, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az észak-koreai katonai képességek csökkentésében nem következett be „ellenőrizhető változás”. Beszámolójában Robert Abrams aláhúzta, hogy az észak-koreai hadsereg – ahogyan fogalmazott – „nagyszerű és veszedelmes”, és az előző évhez képest „nincs észrevehető változás e haderő struktúrájában, felkészültségében és halált okozó erejében”.

Philip Davidson tengernagy, az Egyesült Államok csendes-óceáni főparancsnokságának (USPACOM) vezetője – aki szintén részt vett a szenátusi meghallgatáson – egyetértett az amerikai hírszerzés azon megállapításával, amely szerint Észak-Korea várhatóan nem semmisíti meg teljes mértékben az atomfegyverzetét.

„Úgy gondoljuk, nem valószínű, hogy Észak-Korea feladja valamennyi atomfegyverét vagy az ezek előállításához szükséges kapacitásait, de tárgyal a részleges atomfegyver-mentesítésről, hogy cserében engedményeket érjen el az Egyesült Államoktól és a nemzetközi közösségtől” – fogalmazott az admirális, aki a múlt héten ugyanezen véleményének adott hangot a képviselőház fegyveres erőkkel foglalkozó bizottsága előtt is.

A szenátusi meghallgatáson Davidson tengernagy figyelmeztetett arra is: Kína és Oroszország a befolyása kiterjesztését tervezi az ázsiai-csendes-óceáni térségben, és ezzel potenciális fenyegetést jelent.

Kapcsolódók

Kimaradt?