A pápa szerint még ma is lehetnek papok és püspökök, akik apácákat zaklatnak

Először beszélt Ferenc pápa arról, hogy papok apácákat bántalmaztak szexuálisan. Elmondta azt is, hogy az elődjének, Benedek pápának egy egész apácarendet fel kellett számolnia a papok visszaélései miatt. A katolikus egyházfő szerint még sok időbe telik, mire a jelenséget fel tudják számolni.

„Kétségtelen, hogy (...), az egyházon belül voltak már papok, akik ezt csinálták (...), vannak olyan papok és püspökök is, akik már csináltak ilyet” – mondta a katolikus egyházfő a Vatican News nevű hírportálon megjelent, apácák zaklatásáról szóló panaszokkal kapcsolatban, majd így folytatta: „Attól tartok, hogy ez továbbra is fennáll. Nem arról van szó, hogy véget ért, amint az ember észreveszi” – tette hozzá.

A katolikus egyházfő felfüggesztett tisztségéből vagy kizárt papokat a papi rendből, vagy néhány, „e jelenséggel szorosan összefüggő” női szerzetesrendből. „Kell még valamit tenni? Igen. Megvan a szándékunk ehhez? Igen. De ez hosszú út”– fogalmazott. Ferenc pápa sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy a nőkkel szembeni rossz bánásmód általános probléma”, szerinte „az emberiség még nem érett”, és a nőt továbbra is másodrendűnek tartja, ami egyes országokban a nők meggyilkolásához vezet.

Az apácákkal szembeni szexuális és hatalmi visszaélések esetének szentelte februári számát a L'Osservatore Romano szentszéki napilap női melléklete, amelynek főszerkesztője, Lucetta Scaraffia azt kérte az egyháztól, hogy ne hagyja figyelmen kívül a jelenséget.

Kapcsolódók

Kimaradt?