Kilencen égtek bent egy oroszországi bányában

Megtalálták az oroszországi, Permi területen fekvő Szolikamszkban található káliumbányában tűz miatt rekedt kilenc építőmunkás holttestét.

Az Uralkalij vállalat üzemeltette bányában szombaton ütött ki tűz 364 méteres mélységben, miközben betonoztak az építőmunkások.A bányamentőknek korábban sikerült nyolc embert a felszínre hozniuk, de hat sikertelen próbálkozás után sem tudtak eljutni a bányában rekedt munkásokhoz, akikkel megszakadt a kapcsolat. A mentést a hőség, a továbbra is égő tűz és a sűrű füst nehezíti, illetve a munkások vélt tartózkodási helyét nem tudják megközelíteni a tűz következtében kialakult akadály miatt.

„Mindent megtettek, hogy kihozzák a kilenc építőmunkást a bányából. Hat alkalommal próbáltak eljutni hozzájuk és kísérelték megállítani a tüzet” - írta a mentőkről hivatalos Instagram-oldalán Resetnyikov, aki egyúttal részvétét nyilvánította a munkások hozzátartozóinak, és megígérte, hogy minden segítséget megadnak nekik.

Az Uralkalij korábbi közlése szerint metángázrobbanás nem történt, egy úgynevezett kihajtó padozat kapott lángra.

Kapcsolódók

Kimaradt?