Hétfőtől börtönnel büntethető a hajléktalanság Magyarországon

A hajléktalanok védelmében tüntetnek vasárnap este Budapesten a Város Mindenkié érdekvédő csoport szervezésében, hétfőtől ugyanis életbe lép a szabálysértési törvény módosítása, amely börtönnel bünteti a közterületen élőket, írja a hvg.hu.

A 2018 nyarán módosított Alaptörvény szerint tilos az életvitelszerű közterületen tartózkodás. Amennyiben a hajléktalan nem fogadja el a szociális ellátást, akkor szabálysértési eljárás indul ellene, majd 72 órára őrizetbe veszik, ezután pedig a bíróság dönthet az azonnali elzárásáról is. Magyarországon az Index.hu becslése szerint 30 ezer hajléktalan él, miközben a szállókon ennél jóval kevesebb férőhely van.A hajléktalanság kriminalizálása ellen küzdő a Város Mindenkié csoport felhívására több mint hetven kortárs magyar író (köztük Takács Zsuzsa, Tóth Krisztina, Kemény Zsófi, Závada Pál, Parti Nagy Lajos, Radnóti Sándor, Szabó T. Anna, Lackfi János) reagált egy-egy mondatban az Alaptörvény szóban forgó módosítására. A budapesti tüntetésen ezeket a mondatokat feltüntető táblákkal vonultak fel civilek, művészek, riporterek.

banner_vCypAfBt_Maszol__300x250 px.png
banner_jGlwUCht_Maszol__970x250 px.png
banner_ETnzO2iN_Maszol__728x190 px.png

Kapcsolódók

Kimaradt?