Merkel: a következő EP-választás az egység utolsó próbája lesz

Európa az egység próbájával szembesül az európai parlamenti választásokon a következő évben – jelentette ki Angela Merkel német kancellár szerdán a szövetségi parlamentben (Bundestag).

Angela Merkel beszéde elején az utóbbi napok erőszakba és a törvénysértés más formáiba forduló tüntetésekkel kapcsolatban kiemelte, hogy Chemnitzben és Köthenben két ember halálát okozó súlyos bűncselekmények történtek, amelyekkel az országba menedékkérőként érkezett embereket gyanúsítanak, köztük egy olyan személyt, akinek menedékjogi kérelme elutasítása miatt távoznia kellett volna.

Az elkövetőket felelősségre kell vonni és meg kell büntetni, a kormánynak pedig tovább kell dolgoznia a menekültügyben tapasztalható hiányosságok megszüntetéséért és a jogállam megerősítéséért - mondta a kancellár. A bűncselekmények megrázóak, és érthető, hogy felháborodást váltanak ki, de ez nem mentség az uszításra, a náci lózungokra, a másként kinéző emberek, rendőrök és egy zsidó vendéglő elleni támadásokra - mondta ki Angela Merkel.

"Nem tűrjük el, hogy egész csoportokat kirekesszenek közülünk, a zsidók és a muszlimok éppen úgy hozzátartoznak társadalmunkhoz, mint a keresztények és az ateisták" - jelentette ki a német kancellár

A szolidaritás a gyenge pont

A migráció elleni harc jegyében meg kell erősíteni az EU külső határának védelmét, és ehhez a külső határon fekvő országoknak át kel adniuk nemzeti kompetenciájuk egy részét a Frontex EU-s határ- és partvédelmi szervezetnek  A kancellár hangsúlyozta, hogy támogatja az Európai Bizottság javaslatait a Frontex megerősítéséről, és kiáll amellett, hogy a szervezetet széles hatáskörrel kell felruházni.

A migráció elleni harchoz "egy adag szolidaritás" is szükséges, amikor "emberek érkeznek hozzánk, vagy amikor meg kell teremteni a legális migráció lehetőségeit, hogy segítsünk bajba került országoknak". Továbbra is a szolidaritás a "gyenge pont" az EU-ban, a közösség még mindig nem talált megoldást, ezért az osztrák soros elnökség is foglalkozik az üggyel - mondta Angela Merkel.

Aláhúzta, hogy a migráció nehezebb kihívás, mint a tíz éve elmélyült nemzetközi pénzügyi válság és az euróövezeti államadósság-válság, lerombolhatja vagy széttördelheti az EU-t. A jövő májusi európai parlamenti választáson éppen az lesz a kérdés, hogy ez megtörténik-e.

Főleg Afrikára kell összpontosítani

Az biztos, hogy nem sikerül megküzdeni vele, ha "Európa egyszerűen azt mondja, hogy bezárkózunk, és nem foglalkozunk azzal, hogy mi történik a szomszédságunkban" - mondta a kancellár. Szavai szerint főleg Afrikára kell összpontosítani, a "klasszikus" fejlesztési együttműködésről át kell térni egy új, hatékonyabb gazdaságfejlesztési politikára, amelynek révén megerősödik a partnerországok gazdasági "gerince". Ezzel a céllal rendeznek októberben Berlinben nagyszabású tanácskozást afrikai partnerekkel - mondta Angela Merkel, afrikai beruházásokra bíztatva a német vállalatokat.

Mint mondta, továbbra is elterjedt nézet a német gazdaságban, hogy Afrikában minden ugyanolyan, mint harminc éve, pedig ez nem így van, a kontinens változik és fejlődik.

"Afrika nagyszerű földrész, fiatal kontinens, és piacokat jelenthet a jövőben" Németországnak - emelte ki a kancellár, rámutatva, hogy más szereplők, köztük Kína jelenléte igen hangsúlyos Afrikában.

Erős és stabil a gazdaság

A kormányfő beszédében legfőképpen azt hangsúlyozta, hogy Németország a világ egyik legbiztonságosabb és leginkább jómódú országa, további boldogulása viszont nem csak az ország belső állapotától, felkészültségétől, teljesítményétől függ, mert mélyen beágyazódott a globális gazdasági, kereskedelmi hálózatokba. Ezért Németország alapvető érdeke a nemzetközi viszonyok szabályokon és mindenkinek megfelelő, méltányos megállapodásokon alapuló alakítása és az "erős Európa".

Aláhúzta, hogy 2019-ben már az ötödik egymást követő évben lesz egyensúlyban az államháztartás, a gazdaság pedig 13. negyedéve megszakítás nélkül növekedik. A fejlődés megnyitotta az utat az adócsökkentéshez, jövőre mintegy 10 milliárd euróval (3270 milliárd forint) mérséklődnek a lakosság terhei.

Kapcsolódók

Kimaradt?