A Fidesz meg akarja reformálni az Európai Néppártot

A Fidesz az Európai Néppárt (EPP) lojális tagja, „ott is akarunk maradni”, és azért dolgozunk, hogy meg tudjuk reformálni az EPP-t - mondta Orbán Viktor magyar miniszterelnök kedden az Európai Parlament (EP) strasbourgi ülését követő sajtótájékoztatóján.

A néppárttal kapcsolatban a kormányfő kifejtette: vissza kell találni az alapítók és Helmut Kohl által kijelölt útvonalra, értékekhez, bátorsághoz és karakterhez, hogy a keresztény-konzervatív megközelítésnek is legyen pártja az európai politikában, az ilyen gondolkodású embereknek is legyen képviselete Európában, „mert ma ilyen nincs".

Orbán Viktor úgy látja, az EPP bajban van, az elmúlt években „elvesztettük a karakterünket, elhagytuk az alapító atyáknak a tanításait, egy olyan európai pártcsalád lettünk, amelynek nincs karaktere, nincs saját akarata, állandóan óvatos és méricskél, és gyakorlatilag úgy ugrálunk, ahogy a szocialisták meg a liberálisok fütyülnek”. Szerinte a néppártnak egyetlen célja van, az, hogy „jaj, csak meg ne vádoljanak bennünket az európai sajtóban vagy éppen az európai fórumokon”.

A Matteo Salvini olasz belügyminiszterrel folytatott közelmúltbeli tárgyalásával kapcsolatban a miniszterelnök azt mondta: a határok megvédése nem pártkérdés. Neki közömbös - mondta -, hogy az a kormány, amelyik meg akarja védeni a határokat, tőlünk jobbra vagy balra áll, "egy dolog számít, hogy akarja megvédeni Európa határait, mert azok a mi közös határaink". Világossá tette: pártösszetételre való tekintet nélkül minden kormánnyal mindig együtt fog működni azért, hogy közösen megvédjék az európai határokat. „Ennyit érdemes belelátni az olasz és a magyar kormány együttműködésébe" - jegyezte meg.

A Sargentini-jelentésről szóló EP-vitát abszurdnak minősítette Orbán Viktor, úgy érvelve: Magyarországon áprilisban parlamenti választás volt, a magyarok eldöntötték, mi legyen, és a választási kampányban az összes kérdést - köztük például a CEU és a civil szervezetek ügyét - megvitatták. Az EP pedig most arra vállalkozik - folytatta -, hogy a magyar emberek által meghozott döntést felülírja, illetve arra kényszerítse a magyar kormányt, hogy az emberek döntése helyett azt hajtsa végre, amit itt "ránk akarnak erőltetni".

A miniszterelnök szerint egyébként „a kommunista időkben beszéltek velünk úgy, mint ahogy itt néhányan”. „Hiába nem a Szovjetunióban, hanem az EP-ben vagyunk”, a vitában tapasztalt kioktatás, fenyegetőzés „kommunista tempó”.

Kapcsolódók

Kimaradt?