FRISSÍTVE - Ezentúl az új koronavírusos esetek „valós” számát fogják közölni

FRISSÍTVE: „Új típusú jelentéstételi kötelezettséget" vezetnek be a koronavírusos megbetegedések napi számának közlésekor – nyilatkozta Ludovic Orban miniszterelnök a karanténtörvényként ismert 2020/136-os jogszabály hatályba lépése kapcsán a közegészségügyi igazgatóságok vezetőivel tartott videokonferencia végén. FRISSÍTÉS: Vass Levente parlamenti képviselő szerint a valós napi fertőzésszámokat közölték eddig a hatóságok. 

A kormányfő újságírók előtt kifejtette: külön fogják közölni a napi új fertőzöttek, illetve az újratesztelt, és pozitívnak vagy negatívnak minősülő személyek számát. Az eddigi gyakorlat szerint a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS) kora délutáni jelentésében mindig „az elmúlt 24 óra új megbetegedéseit” sorolták fel, nem téve említést arról, hogy ebből hány volt a régi eset, akiknek a második, harmadik vagy sokadik tesztje mutatott továbbra is pozitív eredményt. 

Ludovic Orban azt is közölte, hogy az elkövetkezendő időszakban több miniszteri rendeletet bocsátanak ki – ideértve többek között a fentiekben vázolt helyzetjelentést is, vagyis, külön kell tájékoztatni a közvélemény az új esetek valós számáról.

Rendeletben fogják leszögezni azt is, hogy prioritást élveznek azok, akik esetében az egészségügyi kiértékelés alapján indokolt a tesztelés, azokkal szemben, akik például nyaralni készülnek, és ezért van szükségük a teszteredményre. Szintén miniszteri rendelet fogja szabályozni a járványtani vizsgálat lebonyolításának módját, és a koronavírussal fertőzött személy kontaktjaival szemben alkalmazandó intézkedéseket.

FRISSÍTÉS: Vass Levente parlamenti képviselő szerint a valós napi fertőzésszámokat közölték eddig a hatóságok. „Az én tudomásom szerint az eddig jelentett új esetszámok nem tartalmazták a már igazolt fertőzöttek újratesztelésének a pozitív eredményeit. A nyilatkozott napi esetszám az új eseteket tartalmazta” – jelentette ki a Maszolnak az RMDSZ Maros megyei képviselője, aki orvosi megközelítésből sem hiszi el, hogy másként történt volna. Vass Levente pontosította: a karanténtörvény arra kötelezi a hatóságokat, hogy ezentúl naponta jelentsék, az elvégzett tesztekből hányat végeztek olyan személyeken, akiket először teszteltek, és abból hány eset lett pozitív. 

Kapcsolódók

Kimaradt?