Megszavazta a parlament: adómentes lesz a médiában dolgozók fizetése

Elfogadta kedden a képviselőház azt az adótörvénykönyvet módosító javaslatot, amelynek értelmében adómentessé válik az újságírók és a rádióban, televízióban dolgozó műszaki személyzet bére, valamint a szellemi tulajdonjogból származó jövedelmük.

A tervezetet a PSD, az ALDE és a PMP törvényhozóinak egy csoportja terjesztette a parlament elé. A keddi szavazáson az alsóház 174 tagja támogatta a tervezetet, ketten ellene szavaztak, 91 képviselő tartózkodott.

A jogszabály szerint az újságírói tevékenységnek a következő a meghatározása: hírek és nyilvános információk felkutatása, kivizsgálása, értelmezése és közlése az újságok, televízió, rádió és más tömegtájékoztatási eszközök révén, valamint a rádió- és televízióműsorokhoz szükséges kép- és hanganyag rögzítésére és vágására, illetve a szárazföldi, tengeri vagy légi távközlési jelek továbbítására szolgáló felszerelések működésének felügyelete, ami munkaszerződés és szerzői jogi szerződés alapján zajlik.

A tervezet szerint az adótörvénykönyvnek a jövedelemadó alól mentesített kategóriákra vonatkozó 60-as cikkelyét kiegészítenék azzal, hogy az újságírói tevékenységet folytató személyek bére és szellemi tulajdonjogból származó jövedelme is adómentességben részesül. A jogszabályt korábban negatívan véleményezték a szakbizottságok, de a plénum visszaküldte a költségvetési bizottsághoz, amely december 3-án újratárgyalta, és elfogadását javasolta.

A képviselőház döntő ház volt ebben a kérdésben. Ezt azt jelenti, hogy ha Klaus Johannis kihirdeti, a törvénymódosítás hatályba lép.

Kapcsolódók

Kimaradt?