Szeptemberben ismét lejtmenetbe váltott a kiskereskedelem
A nyers adatok szerint szeptemberben éves összevetésben 1,5 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom Romániában – közölt csütörtökön az Országos Statisztikai Intézet (INS).
2026 első hét hónapjában éves összevetésben folyamatosan csökkent a kiskereskedelemi forgalom, majd augusztusban enyhén, 0,9 százalékkal nőtt.
A naptárhatástól megtisztított adatok azt mutatják, hogy a kiskereskedelmi árbevétel 2,6 százalékkal volt kisebb, mint 2025 szeptemberében.
A nyers adatok szerint az élelmiszerek, italok és dohányáru forgalmazásából származó árbevétel 1,9 százalékkal maradt el az egy évvel korábbi értéktől, a nem élelmiszer jellegű termékek terén 0,2 százalékos növekedés, az üzemanyagoknál pedig 5 százalékos csökkenés ment végbe.
A naptárhatástól megtisztított adatok szerint az élelmiszerek szeptemberi kiskereskedelmi forgalma 2,2 százalékkal, a nem élelmiszer jellegű termékeké 2 százalékkal, míg az üzemanyagoké 3,5 százalékkal csökkent éves összevetésben.
Augusztushoz viszonyítva a nyers adatok szerint 2,6 százalékkal, a naptárhatástól és szezonalitástól megtisztított adatok szerint pedig 1,3 százalékkal csökkent a szeptemberi kiskereskedelmi forgalom Romániában.
Az év első kilenc hónapjában a nyers adatok szerint 4,6, a naptárhatástól megtisztított adatok szerint pedig 4,9 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi árbevétel.
A nyers adatok azt mutatják, hogy az élelmiszerek forgalmazásából származó árbevétel 4 százalékkal volt kisebb, mint 2025 első három negyedévében, a nem élelmiszer jellegű termékeké 5,4 százalékkal, az üzemanyagoké pedig 3,8 százalékkal csökkent.
A naptárhatástól megtisztított adatok szerint az élelmiszerek kiskereskedelmi forgalma 4 százalékkal, a nem élelmiszer jellegű termékeké 6 százalékkal, az üzemanyagoké pedig 2,8 százalékkal csökkent.
CSAK SAJÁT


