Miért csökkent az infláció?

Az infláció 2,26 százalékpontos csökkenése nem a gazdaság javulását jelzi, csupán egy matematikai korrekció – nyilatkozta szerdán az Agerpresnek Flavius Valentin Jakubowicz, a Romániai Pénzügyi-Banki Elemzők Egyesületének (AAFBR) elnöke.

A szakértő elmondta, hogy az infláció visszaesése nem a drágulások ütemének csökkenését tükrözi, hanem azzal magyarázható, hogy a statisztika már nem számolja bele a tavaly nyári drasztikus energiaáremelést.

Matematikai korrekció eredménye | Illusztráció: Pexels

Jakubowicz szerint ezt a részadatok is egyértelműen bizonyítják. Az ipari termékek drágulási üteme 12,3 százalékról 7,9 százalékra esett vissza, de csak azért, mert az áramárak emelkedésének tavalyi sokkhatása már kiesett a statisztikából. A szolgáltatások ára azonban továbbra is rendkívül gyorsan, 13,7 százalékkal emelkedik, aminek a növekvő bérek és a tartós drágulástól való félelem a magyarázata.

A szakértő szerint a másik intő jel a drágulások havi üteme: az árak csak júliusban 0,58 százalékkal nőttek. Ez éves szinten közel 7 százalékos drágulást jelentene. Ráadásul ez egy olyan hónapban történt, amikor a zöldségek és gyümölcsök bőséges kínálatának éppenséggel lefelé kellett volna nyomnia az árakat – részletezte az AAFBR elnöke.

Jakubowicz szerint a kedvező éves mutató ellenére a valós inflációs nyomás még mindig túl magas. A csökkenés augusztusban folytatódhat, mivel az áfaemelés bázishatása is megszűnik, így az év végi infláció 6 százalék körül alakulhat.

Az igazi próbatétel ősszel következik, amikor kifutnak a bázishatások. Akkor a kiigazított CORE2 maginfláció és a havi árnövekedés üteme mutatják majd meg, mennyire tartós az infláció mérséklődése” – magyarázta a szakértő.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?