banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

FRISSÍTVE – Közzétette a pénzügyminisztérium a jövő évi költségvetés tervezetét

Fotó: Agerpres

Közzétette kedd este a pénzügyminisztérium a 2023-as állami költségvetés tervezetét, amely 77,9 milliárd lejes, azaz a bruttó hazai termék 4,4%-át kitevő hiányt irányoz elő. A 2023-as költségvetés 1552,1 milliárd lejes bruttó hazai termékre épül, és 2,8%-os gazdasági növekedést feltételez.

A 2023-as költségvetés tervezetéből kiderül, hogy egyes intézmények költségvetése kisebb lesz, mint idén, másoké pedig, mint például a Gabriela Firea által vezetett Családügyi Minisztériumé, akár hatszor nagyobb is lehet – derül ki a pénzügyminisztérium tervezetéből. A Védelmi Minisztérium költségvetését is jelentősen emelték, de az RMDSZ-es Cseke Attila által vezetett fejlesztési és a Tánczos Barna által irányított környezetvédelmi minisztérium büdzséje is nagymértékben gyarapodhat jövőre.

Az alábbi intézmények több pénzt kapnak jővőre a költségvetésből:

  • Az elnöki hivatal költségvetése 120 millió lej lesz, mintegy 35%-kal több, mint idén.
  • A képviselőháznak 589,5 millió lejjel, 7,33%-kal több jutott.
  • Belügyminisztérium: 25,5 milliárd lej (+12,17%)
  • Mezőgazdasági Minisztérium: 25,2 milliárd lej (+7%)
  • Vállalkozási és Turisztikai Minisztérium: 4 milliárd lej (+3%)
  • Védelmi Minisztérium: 35,2 milliárd lej (+52%)
  • Kutatási Minisztérium: 3,189 milliárd lej (+69,7%)
  • Kulturális Minisztérium: 1,24 milliárd lej (+20,6%)
  • Fejlesztési Minisztérium: 12,6 milliárd lej (+31,3%)
  • Gazdasági Minisztérium: 702 millió lej (+0,08%)
  • Oktatási Minisztérium: 32,5 milliárd lej (+7%)
  • Családügyi Minisztérium: 620,7 millió lej (+619%) - nem tévedés.
  • Pénzügyminisztérium: 6,4 milliárd lej (+5%)
  • Beruházási és Európai Projektek Minisztériuma: 11,7 milliárd lej (+29,7%)
  • Környezetvédelmi Minisztérium: 3,76 milliárd lej (+76,6%)
  • Közlekedési Minisztérium: 23,3 milliárd lej (+16,6%)
  • Szenátus: 324,9 millió lej (+47%)
  • Kormányfőtitkárság: 3,29 milliárd lej (+20%)
  • Külföldi Hírszerző Szolgálat: 715,2 millió lej (+18%)
  • Védelmi és biztonsági szolgálat: 442,5 millió lej (+12%)
  • Speciális távközlési szolgáltatás: 1,15 milliárd lej (+62%)
  • Titkosszolgálat: 3,92 milliárd lej (+21,7%)
  • Román Televízió: 415 millió lej (+1,8%)
  • Román Rádiótársaság: 415 millió lej (+8,6%)
  • Agerpres: 27,1 millió lej (+9%)
  • Állandó Választási Hatóság: 361,9 millió lej (+14%)
  • Állategészségügyi és Élelmiszerbiztonsági Hivatal: 1,54 milliárd lej (9,8%)
  • Ombudsman: 26,9 millió lej (+18,5%)
  • Versenytanács: 73,9 millió lej (+9,4%)
  • Számvevőszék: 432,3 millió lej (+18%)
  • Legfőbb Bírói Tanács: 245,5 millió lej (+18%)

2023-ban csökkenő költségvetéssel rendelkező intézmények:

  • Külügyminisztérium – 1,286 milliárd lej, 2,88%-kal kevesebb az idei költségvetésnél.
  • Energiaügyi Minisztérium: 2,96 milliárd lej (-64%)
  • Igazságügyi Minisztérium: 2,9 milliárd lej (-51,7%)
  • Munkaügyi Minisztérium: 60,9 milliárd lej (-4%)
  • Legfőbb Ügyészség: 1,67 milliárd lej (-5,7%)
  • Egészségügyi Minisztérium: 23,3 milliárd lej (-6,3%)
  • Sportminisztérium: 580,9 millió lej (-3,5%)

A PSD reméli, december közepéig a parlament elfogadja a jövő évi költségvetést

Reményét fejezte ki kedden a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, Marcel Ciolacu, hogy a parlament december 15-ig elfogadja a jövő évi költségvetés és a társadalombiztosítási költségvetés tervezetét.

A politikus újságíróknak elmondta, hogy a két tervezet hamarosan közvitára kerül, és miután a kormány jóváhagyta, a parlament is elfogadja. Hozzátette, hogy ez reményei szerint a hónap közepéig megtörténik.

Ciolacu elmondta, hogy a költségvetési hiány nem fogja meghaladni az Európai Bizottsággal egyeztetett céldeficitet. Beszélt arról is, hogy jövőre biztos nem növekednek a helyi adók, de megjegyezte: szerinte az értékesebb ingatlanokat jobban meg kellene adózni.

Adrian Câciu pénzügyminiszter kedden közölte, hogy a jövő évi költségvetésben 112 milliárd lejt, a GDP 7,2 százalékát fordítják beruházásokra.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?