Kormányzati kommunikáció román módra: Gabriela Dan-Unterseh a kinevezése napján tudta meg, hogy egy állami intézmény igazgatója

Negyedik munkanapján bement volna a hivatalba, ám ehelyett, mivel addig külföldön tartózkodott, karanténba kellett vonulnia.

Egy Bacsó Péter vagy Emir Kusturica féle filmszatíra forgatókönyvébe illő történet a fekete-tengeri kőolaj- és földgázkitermelést felügyelő állami intézmény, az ACROPO új vezetőjének kinevezése és eddigi ténykedése. Gabriela Dan-Unterseh március 8-án, a kinevezése napján értesült róla, hogy ő az ACROPO igazgatója.

Természetesen a geológus végzettségű hölgynek tudomása volt róla, hogy az USR-Plus őt jelölte a funkcióra, s csak idő kérdése, hogy mikor foglalhatja el a hivatalát, ám elmondása szerint január óta képtelen volt kideríteni, hogy erre mikor kerül sor. Ez nem róható fel kizárólag az ACROPO frissen kinevezett vezetőjének, sokat elmond a kormányapparátus és az USR-Plus kommunikációs képességeiről is.Gabriela Dan-Unterseh jól képzett szakember, de nem túl tájékozott / Fotó: Facebook

Hogy a kinevezése megtörtént, arról csak akkor értesült, amikor az ezt kimondó kormányrendelet megjelent a Hivatalos Közlönyben, március 8-án. Másnap akár be is mehetett volna a hivatalba, ha Romániában tartózkodott volna, azonban erre mégsem került sor, mivel Franciaországban, a Courbevoie nevű városkában él. Elmondása szerint az első három munkanapján otthonról dolgozott, ami nem lehetett egyszerű, mivel, bár kőolajipari szakember, korábban nem állt az ACROPO alkalmazásában.

Hivatal helyett karantén

„Elindultam otthonról, a Beauvais reptér felé tartok. (…) Bukarestben egyenesen az ACROPO székhelyére megyek, ahol találkozom a munkatársaimmal” – írta ki pénteken a Facebookra az újsütetű igazgatónő. Ezt valószínűleg komolyan is gondolta, de nem számolt azzal a ténnyel, hogy a hatályos járványügyi szabályok rá is vonatkoznak, s emiatt iroda helyett karanténba kell vonulnia. Az, hogy a Franciaországból Romániába érkezők karanténkötelesek, bárki számára hozzáférhető információ, s még csak meglepő sem lehet olyan ember számára, aki valamelyest figyelemmel kíséri a nagyvilág történéseit.

Mivel van egy 72 órásnál nem régebbi negatív tesztje, Gabriela Dan-Untersehnek nem két hetet, hanem csak 10 napot kell eltöltenie házi elkülönítésben. Ez alatt az idő alatt minden bizonnyal továbbra is távmunkát fog végezni. A hivatalát lényegében csak március 22-én veheti majd át, ám fizetést a karantén, illetőleg a távmunka idejére is fog kapni.

Az ACROPO államtitkári rangú igazgatójának havi bruttó bére 16 640 lej, amihez hozzájön több pótlék is. Gabriela Dan-Unterseh ugyanakkor egyértelműen nem megélhetési politikus, mivel hosszú ideje magas szintű képesítésének megfelelő állásban dolgozik a tengeri kőolaj- és földgázlelőhelyek feltárásával foglalkozó, holland Fugronál.

Kapcsolódók

Kimaradt?