Javultak a költségvetési mutatók: a GDP két százalékára mérséklődött a deficit
Románia GDP-arányos költségvetési hiánya 2 százalékra mérséklődött az idei első hat hónapban a tavalyi első félévben jegyzett 3,64 százalékhoz képest – közölte pénteken a pénzügyminisztérium.
Nominális értéken az egy évvel korábbi 69,80 milliárd lejről közel 28,8 milliárd lejjel 41,03 milliárd lejre csökkent a deficit, ami azt jelzi, hogy a költségvetési konszolidáció továbbra is a tervek szerint halad – hangsúlyozták a tárca közleményében, amelyet az Agerpres ismertetett.
.jpg)
Az államháztartás bevételei 2026 első hat hónapjában elérték a 342,52 milliárd lejt, ami 10,3 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi szintet. GDP-arányosan a bevételek 0,46 százalékponttal emelkedtek, elsősorban az adóbevételek – különösen az áfa-, a bér- és jövedelemadó-, valamint a vagyonadóból származó bevételek – növekedésének, továbbá az uniós források lehívásának köszönhetően.
A költségvetés kiadásai GDP-arányosan jelentősen, 19,85 százalékról 18,66 százalékra mérséklődtek. Nominális értéken a kiadások 383,55 milliárd lejt tettek ki, ami az egy évvel korábbihoz képest enyhe, 0,8 százalékos növekedést jelent.
Alexandru Nazare ügyvivő pénzügyminiszter úgy értékelte, a költségvetés végrehajtásával kapcsolatos első félévi adatok egyértelműen jelzik Románia elkötelezettségét a felelős költségvetési politika mellett a Fitch és a Moody's közelgő hitelminősítői felülvizsgálatai előtt. Hangsúlyozta, hogy a GDP-arányos deficit 2 százalékra csökkenése azt bizonyítja, hogy a fiskális konszolidációs terv eredményeket hoz, és Románia teljesíti vállalásait.
A tárcavezető ugyanakkor figyelmeztetett arra, hogy nincs ok az elégedettségre: az ország befektetésre ajánlott hitelminősítésének megőrzése a költségvetési konszolidáció folytatásától, a helyreállítási terv (PNRR) végrehajtásának lezárásától és a politikai stabilitástól függ. „A hitelességet az eredmények alapozzák meg, és a következetesség tartja fenn. Románia most nem engedhet meg magának egyetlen visszalépést sem” – fogalmazott Nazare.
CSAK SAJÁT