Idén télen nem kell földgázt importálnunk

A leghidegebb napokon is legfeljebb 56-57 millió köbmétert fogyasztunk, a rendelkezésre álló mennyiség pedig 60 millió.

Az előttünk álló télen Románia nem lesz rászorulva, hogy földgázt importáljon, állítja Vasile Cârstea, a Depogaz vezérigazgatója. A Depogaz az állami gázipari tröszt, a Romgaz tárolással foglalkozó cége.

„Románia rendelkezik minden eszközzel bármilyen, a gázpiacon fellépő helyzet megoldására” – idézi az economica.net a Depogaz vezetőjét.

A fűtési szezonban napi 35-36 millió köbméter földgázt lehet kiemelni a tározókból. Ehhez hozzájön napi 24 millió köbméter a hazai kitermelésből, ami összesen 60 millió köbméter körül van.Fotó: Pixabay

„Amint az tudjuk, a leghidegebb téli napokon sem haladta meg az 56-57 millió köbmétert a fogyasztás. Lehetőségünk van tehát rá, hogy szolgáltatásokat nyújtsunk szorult helyzetben lévő szomszédainknak is” – nyilatkozta Vasile Cârstea. A szorult helyzetben levő szomszédok alatt Moldova Köztársaságot érette, amelynek egyáltalán nincs saját gáztermelése, január 1-től pedig nem kap földgázt Ukrajnán keresztül.

Mindez nem jelenti azt, hogy a tél folyamán nem fogunk egyáltalán földgázt importálni, mivel megtörténhet, hogy a nemzetközi piacon olcsóbb lesz az energiahordozó annál, ami a hazai tározókban található.   

Románia jelenlegi gáztárolási kapacitása 3,2 milliárd köbméter körül van, amit a Depogaz szeretne 4,2-4,5 milliárd köbméterre növelni. Ebben az esetben a napi szinten kiemelhető földgáz mennyisége a mostani 35-36 millió köbméterről 42-45 millióra nőne.

Két gáztározó bővítése van folyamatban: az egyik beruházás napi 14-15 köbméterről 20 millióra, a másik pedig 2,2 millióról 5 millió köbméterre növelné a kiemelhető földgáz mennyiségét.  

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?