Hatályba léptek az új vámtarifák
Kedd hajnalban életbe léptek az új vámtarifák, amelyeket Donald Trump amerikai államfő rendelt el válaszként arra, hogy a legfelsőbb bíróság érvénytelenítette a korábbi kereskedelmi sarcokat.
Mint arról már írtunk, a kormányfő előbb egy egységes, 10 százalékos importvám bevezetését jelentette be, majd gyakorlatilag pár órával később közölte: 15 százalékosra emeli azt, függetlenül a korábban kötött államközi megállapodásoktól. Válaszként az Európai Unió bejelentette, hogy „jegeli” a tavaly nyáron megkötött kétoldalú egyezményét az amerikaiakkal, mert bár az is 15 százalékos vámról szólt, de több fontos ágazat mentesítve volt alóla. A Nagy-Britanniából exportált termékekre tíz százalékos vámot számoltak fel.

A Politico és a Reuters beszámolója szerint Trump egyelőre nem váltotta be a fenyegetéseit, úgy az uniós államok mint pedig a britek mentesülnek a 15 százalékos tarifa alól, az eredetileg bejelentett tíz százalékos érték lépett ugyanis hatályba kedden. Hogy meddig? Azt még nem tudni. Egyelőre csak az bizonyos, hogy a törvény amely alapján az államfő a kongresszus jóváhagyása nélkül bevezette a vámtarifákat 150 napig teszi lehetővé az alkalmazásukat.
Noha az új vámtarifa elviekben alacsonyabb, mint eddig volt, a BBC-nek nyilatkozó szakemberek a bizonytalanságban látják a problémát. „A bizonytalanság szempontjából visszakerültünk oda, ahol tavaly voltunk. (…) Egy valódi, teljes körű vámháború eszkalációjának kockázata egyértelműen nagyobb, mint tavaly volt” – vélekedett egy szakember.
CSAK SAJÁT