banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

Ezeknél a cégeknél dolgoznának legszívesebben a diplomások

A legtöbben informatikai céghez vágynak, az autóipar népszerűsége csökkent, de még mindig vonzó.

A Microsoft, a Continental és az Oracle azok a vállalatok, ahol a hazai munkavállalók a legszívesebben dolgoznának, derül ki a Catalyst Solutions munkaközvetítő cég felméréséből. A Microsoft kilenc év után lett ismét a leginkább preferált romániai munkáltató. A három dobogós cég közül a Continental tevékenységének a súlypontja van Erdélyben, a német autóipari vállalatnak Temesváron, Nagyszebenben, Brassóban, Nagykárolyban és Nadabon vannak üzemei.

Az első tízben az Amazon, az IBM, az Endava, a Bosch, az ING, az OMV Petrom és a Vodafone szerepel még. A felmérés során már dolgozó, de munkahelyválásra készülő szakembereket, illetve egyetemi hallgatókat kérdeztek meg. „A Top 100-ban szereplő munkáltatók 30 százaléka technológiai cég, 15 százalékuk pedig autóipari” – közölték a tanulmány szerzői.

A legutóbbi felméréshez képest valamelyest csökkent az autóipari vállalatok vonzereje, különösen az egyetemi hallgatók körében, az informatikai cégeké azonban töretlen, függetlenül attól, hogy ezek a szoftver vagy a hardver üzletágban működnek. Nőtt azon álláskeresők aránya, akik számára nem lényeges szempont, hogy milyen ágazatban tevékenykedik egy adott cég.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

A két kategória eltérő szempontok alapján dönti el, hol szeretne dolgozni. Az egyetemi hallgatók számára a barátságos munkahelyi környezet, a stabilitás és a szakmai fejlődéshez nyújtott támogatás a legfontosabb kritériumok. A tapasztalt szakemberek szemében a munkahelyi eredményeknek a munkáltató általi elismerése és a bérezés a leginkább lényeges szempontok.

A járvány idején fontossá vált a munkakeresők szemében, hogy a munkáltató rugalmas legyen a munkavégzés helyének a tekintetében. Az alanyok elsöprő többsége a vegyes, az irodai munkavégzést az otthonról történővel kombináló rendszer híve. Az egyetemi hallgatók 73,9, a munkahelyi tapasztalattal rendelkezőknek pedig 68,1 százaléka tartja ezt szem előtt, amikor megpályáz egy állást.

A felmérés során 14 347 felső végzettséggel rendelkező, illetve a közeljövőben diplomázó munkakeresőt kérdeztek meg.

(Nyitókép: Pixabay)

Kapcsolódók

Kimaradt?