Évtizedes mélyponton volt tavaly a fizetésképtelen cégek száma

A szakemberek arra számítanak, hogy idén több cég megy majd tönkre, mint az előző években.

A gazdasági válság ellenére hosszú ideje nem vált olyan kevés vállalkozás fizetésképtelenné, mint 2020-ban. Az Országos Cégnyilvántartó adatai szerint az év első 11 hónapjában mindössze 5 144 cég kezdeményezte a fizetésképtelenségi eljárás megindítását. Ez körülbelül 10 százalékkal kevesebb, mint 2019 azonos időszakában.

Az elmúlt évtizedben a fizetésképtelenségek száma 2012-ben és 2013-ban volt a csúcson, amikor is 26 807, illetve 29 587 cég került ilyen helyzetbe. Az követően a tendencia csökkenő volt. A legnagyobb arányú csökkenés 2015-ben következett be, amikor az előző évinél felénél is kevesebb, 10 269 cég vált fizetésképtelenné.

Eugen Anicescu, a hitelbiztosító, cégminősítő és kockázati elemző Coface Románia vezérigazgatója arra számít, hogy 2021-ben emelkedni fog a fizetésképtelenné váló vállalkozások száma. Ezt egyrészt arra alapozza, hogy tavaly nagyon alacsony volt ezek száma, másrészt a fizetésképtelenségek számának alakulása és a gazdasági válságok folyamatgörbéje között időbeli eltolódás szokott lenni.

Romániában jelenleg mintegy 700 ezer működő cég van. A Coface adatai szerint ezek közül csak 80 ezer minősül pénzügyileg nagyon stabilnak, a magánszektor általános helyzete eléggé ingatag.

(Nyitókép: Agerpres)

Kapcsolódók

Kimaradt?