Elfogadta a kormány az állami fizetés és a nyugdíj halmozását tiltó tervezetet

Elfogadta szerdai ülésén a kormány azt a törvénytervezetet, amely tiltja az állami fizetés és a nyugdíj halmozását - jelentette be Florin Cîţu.

A közszférában visszafoglalkoztatott nyugdíjasoknak egy hónapot biztosít a tervezet arra, hogy válasszanak: munkaviszonyukat tartják-e fenn a nyugdíj folyósításának felfüggesztésével, vagy felmondanak munkahelyükön, és a nyugdíjat választják - magyarázta Raluca Turcan munkaügyi miniszter.

Kivételt képeznek a választott, illetve az alkotmány által megszabott mandátumú tisztségviselők, a szerzői jogdíjban részesülők, az oktatásban óraadóként visszafoglalkoztatott nyugdíjas tanárok, a Román Akadémia tagjai, a fogyatékkal élők és a nyugdíjas szociális gondozók: nekik nem kell felfüggeszteni járandóságukat.

A törvénytervezet ugyanakkor lehetőséget teremt minden munkavállalónak, hogy az öregségi nyugdíjkorhatár elérése után is 70 éves koráig fenntartsa (vagy megújítsa) munkaviszonyát, de ez nem kötelező, tehát nem a nyugdíjkorhatár megemeléséről van szó - szögezte le a tárcavezető.

A kormány méltánytalannak tartja, hogy azok, akiknek a fokozott igénybevételt a korkedvezményes nyugdíjazás lehetőségével kárpótolja az állam, 45-50 éves koruk után az állami szektorban tovább dolgozva nyugdíjat és fizetést is kapjanak. A nyugdíjasokat azonban ez a törvény sem akadályozza meg, hogy a versenyszférában munkát vállalva fizetésüket és öregkori járandóságukat is megkapják.

Az ellenzéki Szociáldemokrata Párt jelezte, hogy alkotmányossági óvást emel az állami fizetés és nyugdíj halmozását tiltó törvény ellen. Erre utalva Turcan rámutatott: az alkotmánybíróság egy 2009-ben hozott döntése szerint semmilyen alkotmányos előírás nem korlátozza a törvényhozót abban, hogy szabályozza a munkavállalás módozatait a nyugdíj folyósításának felfüggesztése közepette.

A jogszabálytervezetet sürgősségi eljárásban tárgyalja majd a parlament - tette hozzá Cîţu.

(Címlapi illusztráció forrása: Agerpres)

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?