Electric-Up: teljes a fejetlenség a program körül, amellyel 100 ezer euró igényelhető

Másfél hónap alatt csak 337 cég pályázott a vissza nem térítendő támogatásra.

Nagyon visszafogott a cégek érdeklődése az Electric-Up program iránt, melynek keretében maximum 100 ezer euró vissza nem térítendő támogatást lehet lehívni napkollektorok telepítésére és elektromos autó töltőállomások kiépítésére. A pályázati kiírás szerint a pénzt kis- és középvállalkozások (IMM) igényelhetik, valamint vendéglátóipari és idegenforgalmi cégek mérettől függetlenül.

A pályázatokat december 4-e óta lehet feltölteni a granturi.imm.gov.ro linken keresztül. Mostanáig az érdeklődés messze elmaradt a kormány várakozásaitól, több mint másfél hónap alatt csupán 337 cég pályázott. Ennek egyik fő oka az lehet, hogy a pályázat szabályzata és lebonyolítása zavaros, ellentmondásokkal teli.

A program körüli fejetlenséget jól példázza, hogy a kiírás értelmében bármely vendéglátóipari és idegenforgalmi cég pályázhat, méretétől függetlenül, azonban az igénylés leadásának előfeltétele, hogy a pályázó töltsön fel egy online nyilatkozatot, melynek értelmében a besorolása kis- vagy középvállalkozás. Ez azt jelenti, hogy például egy nagyvállalati besorolású szálloda elméletileg jogosult megpályázni a támogatást, azonban gyakorlatilag nem tudja ezt megtenni.

Hasonló önellentmondás, hogy a kiírás értelmében egy pályázat megvalósításának több helyszíne lehet, azonban program internetes platformjára egyetlen helyszínt lehet bevezetni. A fejetlenség része az is, hogy a programot az Orban-kormány indította, a Gazdasági, Energetikai és Vállalkozásügyi Minisztériumon keresztül. Időközben ez megszűnt, a programért pedig az újonnan létrejött Energetikai Minisztérium fele. Azonban az internetes pályázati platform a Gazdasági Minisztériumé, ezért a programnak jelenleg két gazdája van, sok pályázó pedig nem tudja, hova forduljon információkért.

Az Energetikai Minisztérium illetékesek arra biztatják a cégeket, hogy töltsék fel az igénylésüket, akkor is, ha a program azt írja ki, nem felelnek meg a pályázati feltételeknek. „Csinálják végig az összes lépést, annak ellenére, hogy azt írja, nem felelnek meg a feltételeknek. Később, miután véget ér a jelentkezési időszak, tisztázni fogjuk a dolgokat” – nyilatkozta Dana Barbu, a program koordonátora.

A pályázatokat február 3. éjfélig lehet feltölteni. A minisztériumban arra számítanak, hogy legalább 500 pályázatot benyújtanak. Ebben az esetben megmaradna a 100 millió eurós keretösszegnek legalább a fele, ami azonban nem vész el, idén ugyanis lesz még egy jelentkezési időszak.

Kapcsolódók

Kimaradt?