Döcögős válságkezelés: lassan halad a támogatások kifizetése

A Támogatások forgótőkére nevű program keretében 2021 első hetében 314 kifizetésre került sor, míg az igénylők száma meghaladja a 20 ezret.

Az újévben sem sikerült lényegesen felpörgetni a kormány két gazdaságélénkítő programjának keretében benyújtott támogatási igénylések elbírálásának a ritmusát, illetve a kifizetéseket. A Gazdasági, Vállalkozásügyi és Turisztikai Minisztérium tájékoztatása szerint a Mikrohitelek külső, vissza nem térítendő forrásokból nevű program keretében eddig 15 746 igénylő kapta meg a 2 ezer eurós támogatást. 5 028 kérelmet elutasítottak, 5 403 igénylés elbírálása pedig folyamatban van.

Az igényléseket október 21-ig lehetett benyújtani. A kérelmezők száma, messze elmaradva a kormány várakozásaitól, 29 250 volt. Februárban állítólag ismét fogadnak majd igényléseket, konkrétumokat azonban egyelőre nem közölt a minisztérium.

A Támogatások forgótőkére elnevezésű program keretében eddig 3 164 igénylést fogadtak el, 1 659-nek az elbírálása pedig folyamatban van. 2 150 cégnek folyósították a megítélt támogatást, ezek összértéke 716 millió lej.  2021 első hetében 314 kifizetés történt. Az október 28-i határidőig 22 226 igénylés érkezett, ha tehát továbbra is az első munkahét ritmusában folytatódnak a kifizetések, akkor az utolsó haszonélvezők a legjobb esetben is majd valamikor az év vége felé juthatnak hozzá a pénzükhöz.

A harmadik segélyprogram egyelőre a pályázatok leadásának a fázisában van, melynek a határideje január 29., este 8 óra. Ennek a célja a beruházások ösztönzése, mely célra a kis- és középvállalkozások 50 ezertől 200 ezer euróig terjedő összegű támogatást igényelhetnek. Az erdélyi pályázók 15 százalékos önrésszel kell rendelkezzenek.

(Nyitókép: dreamstime.com)

Kapcsolódók

Kimaradt?