Egyre népszerűbb Borszék a turisták körében: tavaly több mint 140 ezren látogatták meg

Nőtt a Borszékra látogató turisták száma az elmúlt években, ami elsősorban a városban elvégzett beruházásoknak, és főként a 2022 végén megnyitott, az ország egyik legszebbnek tartott Fontana gyógyfürdő vonzerejének köszönhető.

A Hargita megyei fürdőváros polgármestere, Mik József az Agerpres hírügynökségnek nyilatkozva elmondta, hogy tavaly mintegy 140-150 ezer turista kereste fel a várost, és közülük körülbelül 90 ezren a gyógyfürdő szolgáltatásait is igénybe vették. Annak ellenére, hogy a komplexum a megnyitása utáni első évben még veszteségesen működött, tavaly már nyereséget termelt, és egyre keresettebb a turisták körében.

Megnyitása utáni második évben lett nyereséges a Fontana | Fotó: Fontana Borsec/Facebook

A polgármester hozzátette, hogy a vendéglátóegységek a szálláshelyek számát is növelték az elmúlt időszakban, így jelenleg számuk megközelíti az ezret. Meglátása szerint több étteremre is szükség lenne, hogy a fürdőváros még vonzóbb legyen.

Az elmúlt év során számos jelentős infrastrukturális beruházás valósult meg vagy kezdődött el a városban. Tavasszal például elkezdték az új sportközpont építését a Stadion utcában. Az összesen 18 millió lej értékű beruházás – amelyet az Országos Beruházási Társaság támogatott – célja, hogy modern, multifunkcionális létesítményt hozzanak létre, amely a sportturizmus és a helyi közösségi sportélet fellendítését szolgálja. A polgármester reményei szerint uszoda építésébe is belefoghatnak a közeljövőben, amivel még több sportolási lehetőséget biztosítanának a helyieknek és az odalátogatóknak egyaránt.

Tavaly év végén a gazdasági és turisztikai minisztériummal közösen indítandó projekt keretében egy szabadidőparkot is létesítenének a nyári bobpálya közelében. Itt 12 fajta kikapcsolódási lehetőséget kínálnának a jövőben. A polgármester rámutatott: saját forrásokból kezdik el a munkálatokat, és – az állami költségvetésből utalt pénzek függvényében – reményei szerint még idén, év vége előtt elkészül a szabadidőpark.

Több jelentős beruházásra készülnek a jövőben | Fotó: Borszék Polgármesteri Hivatala/Facebook

Az önkormányzat megkezdte továbbá az ásványvízkutak felújítását is, amelyeknek ügykezelése átkerült nemrég az Országos Ásványvíz Társasághoz (SNAM). A polgármester szerint a cél az lenne, hogy idén az összes műemlék jellegű borvízforrást felújítsák, mert ezeknek a település „névjegyének kell lenniük”.

A szálláshelyek számának növelését azért reméli megalapozottan a polgármester, mert több romos állapotban lévő egykori villát olyan magánvállalkozók vásárolták meg az utóbbi időben, akik beruháznának a térségben. Továbbá több európai uniós támogatásból megvalósuló projektet is elindítottak, amelyekkel a városkép javítása a cél.

„Mindenkit szeretettel várunk, aki meglátogatná városunkat. Borszék sokat változott az utóbbi időszakban, de még dolgoznunk kell a városképen. Az idelátogató turisták akár három-négy napot is tartalmasan, kikapcsolódva tölthetnek el nálunk” – mondta Mik József.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?