Egy romániai bank és egy kiskereskedelmi lánc is beveti a mesterséges intelligenciát

A Transilvania Bank az ügyfelek tájékoztatásában, míg a Profi személyre szabott reklámüzenetek létrehozására veszi igénybe a mesterséges intelligenciát.

A mesterséges intelligenciát is használja ezentúl a Transilvania Bank az ügyfelekkel való online kommunikációban. Ez a kolozsvári székhelyű pénzintézet honlapján keresztül elérhető Întreb BT platformon fogja elősegíteni, hogy a kliensek minél átfogóbb választ kapjanak a kérdéseikre. Az Întreb BT-n keresztül a bank termékeivel, szolgáltatásaival és az online bankolással kapcsolatos, 2 ezer kérdésre felelő információk érhetők el.Fotó: Pixabay

Az év első kilenc hónapjában az információs platformnak 4,5 millió látogatója volt.

„A mai kezdetre két maximális fontosságú téma, a pénzügyi ismeretszerzés és a technológia találkozási pontjánál kerül sor. (…) Ez az első projekt, melyet nagyon hamar sikerült megvalósítanunk, s mellyel tanulási pályára álltunk. További projektek és jelentős beruházások következnek ezen a területen” – idézi az economedia.ro Omar Tetiket, a Transilvania Bank vezérigazgatóját.

A közelmúltban a Profi is bejelentette, hogy fel fogja használni a mesterséges intelligenciát a fogyasztókkal folytatott kommunikációban. A kiskereskedelmi vállalat a fogyasztási szokásokra vonatkozó információkat bocsát a gyártók rendelkezésére, hogy ezek hatékonyabb promóciós kampányokat folytathassanak a Profi szupermarketekben és kisboltokban.

„Az 1,2 millió ügyfél, aki naponta nálunk vásárol, maximálisan személyre szabott ajánlatokat fog kapni, olyanokat, melyek megfelelnek az elvárásaiknak, az igényeiknek és a vásárlási szokásaiknak” – nyilatkozta az economedia.ro-nak Cătălin Pavel, a Profi Rom Food digitalizálásért és adatokért felelős igazgatója.

A személyre szabott kampányok a Profi boltok saját digitális kijelzőin és rádióadóin, illetve online csatornákon keresztül folynak majd.

„Nagyon fejlett technológiánkat a Profi arra használja, hogy maximalizálja a boltok vásárlói által generált viselkedési adatok pénzre váltását” – mondja Dan Marc, a projektben közreműködő Footprints AI vezérigazgatója.

A megosztott információk nincsenek személyi adatokhoz kapcsolva, hangsúlyozza a vállalat.

Kapcsolódók

Kimaradt?