Csúcsot döntött 2023-ban az áruforgalom a romániai kikötőkben

A legnagyobb mennyiségű áru, mintegy 25 millió tonna, aminek a javát gabonafélék tették ki, Ukrajnából érkezett.

Csúcsot döntött 2023-ban az áruforgalom a romániai kikötőben – közölte szerdán a Tengeri Kikötők Igazgatósága (CNAPM). A teljes tavalyi áruforgalom meghaladta a 92,5 millió tonnát. Ez 22,5 százalékos növekedést jelent a 2022-es 75,5 millió tonnához képest, derül ki a CNAPM adataiból.Fotó: Facebook/Portul Constanta

A tengeri kikötők forgalma 18 százalékkal emelkedett, 71 millió tonnára, míg a dunai kikötőké 40 százalékkal, közel 22 millió tonnára, írja az economedia.ro.

Az árufajták tekintetében leginkább a gabona forgalma nőtt, 50 százalékot meghaladó mértékben. Az elmúlt évben 36 millió tonna gabona fordult meg a romániai kikötőkben, míg 2022-ben 24 millió tonna. Olajos magvakból, vasércből, ócskavasból és kőolajipari termékekből szintén számottevően nagyobb mennyiség haladt át a romániai kikötőkön tavaly, mint 2022-ben.

A kikötőkön keresztül zajló áruforgalomban Ukrajna volt a legnagyobb külkereskedelmi partner 25 millió tonnával. Az Ukrajnából érkező gabona mennyisége meghaladta a 14 millió tonnát.

Románia legnagyobb kikötője a fekete-tengeri Konstancán található. Itt jelenleg 756,13 millió euró értékű fejlesztési beruházások zajlanak, illetve vannak tervbe véve – közölte a CNAPM. Tavaly uniós forrásokból 27,72 millió eurót költöttek a kikötői infrastruktúra korszerűsítésére és bővítésére.

Kapcsolódók

Kimaradt?