Az előzetesen mértnél kicsivel nagyobb arányban nőtt tavaly a román gazdaság

Februárban 2 százalékos növekedést számoltak a statisztikusok, ezt most 2,1 százalékra korrigálták. 

A tavalyi GDP 2,1 százalékkal haladta meg a 2022-es szintet, közölte az Országos Statisztikai Intézet (INS). Az INS által februárban közölt előzetes adat a bruttó hazai termék 2 százalékos emelkedését mutatta.  Fotó: Pixabay

A jelenlegi becslés szerint a 2023-as román GDP 1598 milliárd lej volt. A 2023-as költségvetés tervezetének elkészítésekor a Ciolacu-kabinet 2,8 százalékos gazdasági növekedéssel kalkulált, s 1733 milliárd lejes GDP-re számított.

Az ipar kivételével valamennyi gazdasági ágazat teljesítménye nőtt tavaly 2022-höz viszonyítva. A legnagyobb mértékben az építőipar teljesítménye nőtt, 11 százalékkal, míg a mezőgazdaság, erdőgazdálkodás és halászaté 10,2 százalékkal, az informatikáé és távközlésé pedig 5,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi szintet.

Az ipar teljesítménye 2,3 százalékkal csökkent.

2022-ben a hazai GDP éves szinten 4,1 százalékkal nőtt, míg 2021-ben 5,7 százalékkal. A 2024-es költségvetés tervezetében a bukaresti kormány 3,4 százalékos gazdasági növekedéssel számol, amit a független elemzők zöme erősen eltúlzottnak tart.

Kapcsolódók

Kimaradt?