Az Európai Unióban még mindig kevesebbet keresnek a nők, mint a férfiak

A nemek közötti bérszakadékra hívta fel a figyelmet az Európai Bizottság.

Az Egyenlő Díjazás Európai Napjának előestéjén, csütörtökön kiadott közlemény szerint az Európai Unióban a nők fizetése még mindig 13 százalékkal kevesebb a férfiakénál, azaz a nők bére ugyanarra a munkára vetítve a férfiakéhoz képest eurónként csak 0,87 euró.

Az Egyenlő Díjazás Európai Napja minden évben máskorra esik. Ez a nap ugyanis annak az időszaknak a kezdetét jelenti, amelyet a nőknek az év végéig pluszban le kellene dolgozniuk ahhoz, hogy ugyanazért a munkáért ugyanannyit keressenek az adott évben, mint a férfiak. Idén ez a nap november 15-e, számol be az MTI.Fotó: Pexels

Vera Jourová, az értékekért és átláthatóságért, Nicolas Schmit szociális és foglalkoztatásügyi, valamint Helena Dalli, az egyenlőségért felelős uniós biztos közös közleményben kiemelte: továbbra is elkötelezettek egy olyan Európa irányában, ahol a nők és a lányok kibontakozhatnak, és a munkaerőpiaci hozzájárulásuk teljes mértékű megbecsülést élvez.

Aláhúzták, hogy bár az utóbbi öt évben – a nemek közötti egyenlőségre vonatkozó stratégia segítségével – a nők foglalkoztatottsága 2,9 százalékkal nőtt és a nemek közötti bérszakadék 1,5 százalékponttal csökkent, további lépésekre van szükség.

„A munkaerőpiacaink még mindig nemek szerint elkülönítettek, még mindig több a nő az alacsonyabb bérezésű szektorokban, például az ápolás terén, ahol gyakori a részmunkaidő. Ez azonban nem saját döntés, hanem az egyenlőtlenség és a társadalmi nyomás következménye" – olvasható a közleményben, amelyben egyúttal emlékeztetnek arra is, hogy 2023-ban az Európai Unió kampányt indított a nemi sztereotípiák leküzdésére is.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?