Átalkuló autópiac: hat megyében már nem a Dacia a király, Székelyföldön hasít a BYD
Kolozs az egyetlen megye, ahol egy német gyártó járműveit kedvelik leginkább a vásárlók.
Az első félévben 64 850 új személygépkocsit helyeztek forgalomba Romániában, 30-cal többet, mint 2025 azonos időszakában, ami azt jelenti, hogy stagnált a piac. Idén is a Dacia volt a legnépszerűbb márka, azonban mindössze 18 százalékos részesedéssel, miközben a korábbi években a piacnak hozzávetőleg a harmadát tudhatta magáénak a hazai gyártó.
A dobogóra a Toyota (9,3 százalék) és a Skoda (8,4 százalék) fért még fel, a Top 10-be pedig, annak az utolsó helyére, első alkalommal került egy kínai márka, a BYD (3,3 százalék). A 11. és a 12. helyet is kínaiak foglalták el, a Chery () és az MG (), olyan, nagy hagyományra visszatekintő márkákat utasítva maguk mögé, mint az Audi (2,7 százalék), a Mazda (2,5 százalék), a Suzuki (2,4 százalék), a Peugeot (1,9), a Citroen (1,1) és az Opel (0,7).
Megyei pontásban teljesen heterogén képet mutat a piac, hatalmasak a regionális eltérések. Annak ellenére, hogy országos piacvezető, hat megyében nem a Dacia volt a legkelendőbb márka. Kolozsban Audiból helyeztek legtöbbet forgalomba az első félévben, az erdélyi az egyetlen megye, hol egy prémiumkategóriás márka áll az élen.
Konstancában a Hyundai volt a legnépszerűbb, Vâlceaban a Volkswagen, Botoșani, Buzău és Vrancea megyében pedig a Toyota, írja a Ziarul Financiar. Szilágy megyében a Dacia és a Toyota holtversenyben végzett az élen. Konstanca és Vrancea megyében a román márka a harmadik helyre szorult.
A kínai márkák összesítve már 11 százalékos piaci részesedéssel rendelkeznek, s hat megyében dobogósok lettek. Hargitában a BYD volt a második legkelendőbb márka a Dacia után, Oltban pedig a harmadik, a Chery Aradban és Máramarosban lett dobogós, míg az MG Beszterce-Naszódban és Ialomița megyében.
A piacot a cégek tartják életben. Országos szinten a forgalomba helyezett autóknak 31,5 százaléka volt magánszemélyek tulajdonában az első félévben, míg az ország legnagyobb piacán, Bukarestben, mindössze 14 százalékuk.
CSAK SAJÁT