Amerikai lőszert gyártna egy hazai fegyvergyár
Amerikai együttműködéssel menetenék meg a csődtől az Uzina Mecanică Sadu fegyvergyárat, írja az economica.net.
„Ma reggel az igazgatótanács jóváhagyott egy évi 1,4 millió eurós szerződést, megelőlegezett fizetéssel, amely révén létrejön egy újfajta lőszert gyártó új cég. Egy Egyesült Államokbeli befektetőről van szó, amely kibérelte a Sadu II telephelyét, hogy ott egy fegyvergyártó platformot hozzon létre” – nyilatkozta Radu Miruță védelmi miniszter. Arra nem tért ki, hogy milyen típusú lőszert gyártana a Gorj megyei vállalat.
Irineu Darău gazdasági miniszter elárulta, hogy a szóban forgó amerikai befektető az US Ballistics.
„A gazdasági minisztériumnál az a célunk, hogy egy valóban versenyképes védelmi iparunk legyen. Ez azt jelenti, hogy a román védelmi iparnak sokat, jót, minőségit és határidőre kell termelnie” – mondta a tárcavezető.
Az Uzina Mecanică Sadu 2019 óta egyetlen évben volt nyereséges, hatszor veszteséggel zárta az évet. A közel 540 alkalmazottat foglalkoztató, állami tulajdonban levő cég tavalyi árbevétele 7,544 millió lej volt, kb. 15 százaléka a két évvel korábbinak, a 16,624 millió lej veszteséget termelt.
A cégnek van egy 10,7 millió lejes szerződése a Védelmi Minisztériummal, s tervbe van véve egy 27 millió lej értékű megegyezés is lőszer gyártására.
CSAK SAJÁT