Csökkent a Wizz Air első negyedéves adózott eredménye

Tizennégy százalékkal csökkent a Wizz Air első negyedéves adózott pénzügyi eredménye az előző évihez képest - derül ki a légitársaság honlapján közzétett eredménykimutatásból.

Az adatok szerint a magyar hátterű légitársaság árbevétele 17,9 százalékkal emelkedett és 553 millió eurót tett ki, az utasforgalom pedig 19,7 százalékos emelkedés után 8,6 millióra változott. A járatok töltöttsége az előző év azonos időszakához viszonyítva 0,9 százalékponttal 92,1 százalékra javult.

A kiadások pontos részletezése nélkül a Wizz Air közlése szerint az adózott eredmény 50 millió euró volt az első negyedévben, ez 14 százalékkal alacsonyabb, mint a tavaly mért 58 milliós nyereség. Ennek oka a Wizz Air szerint a húsvéti ünnepek eltolódása, illetve a vártnál nagyobb, az üzemelést negatívan befolyásoló tényezők voltak.

A társaság kiemelte, hogy az alap jegyáron felül bevételeket lefedő kiegészítő árbevétel 9,3 százalékkal 220 millió euróra nőtt. A kapacitások 20 százalékos bővítése miatt ugyanakkor az egy székkilométerre vetített bevétel 1,4 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban, az ugyanerre az egységre vetített költség pedig 2,2 százalékkal nőtt. Ennek nagyobb részét ugyanakkor az emelkedő kerozinár teszi ki, mivel az üzemanyag ár nélküli költségszint 1,1 százalékos csökkenést mutat.

Váradi József, a Wizz Air vezérigazgatója az eredmények közzététele után telefonon az MTI-nek azt mondta, eredményük megfelel a menedzsment várakozásainak. Kifejtette: két tényező miatt csökkent a tavalyihoz képest az eredményük: az előző évben a húsvéti ünnepek eltolódása miatt 17 millió eurós plusz forgalmuk volt, amely idén nem jelentkezett. A másik ok Váradi József szerint, hogy az európai légiforgalmi irányítás "összeomlott", sok a sztrájk és a kapacitáscsökkentő intézkedés, emiatt a három órán túl késő járatok száma megduplázódott, és négyszer annyi járatot kellett törölniük, mint az előző év azonos időszakában. Az ebből származó többletköltség elérte az 5-6 millió eurót - tette hozzá.

Ezek ellenére Váradi József úgy látja, az üzemelés stabil, emiatt nem változtattak az év végi profit-előrejelzésen, továbbra is 310-340 millió euró közé várják az év végi adózott eredményt, viszont a korábbi 20 helyett 18 százalékos kapacitásbővítéssel számoltak.

Kapcsolódók

Kimaradt?