Háromszorosára nőhet a Wizzair flottája 10 éven belül

A Wizzair 100 repülőből álló flottája 5 év múlva megduplázódhat, ezt követően néhány év múlva a háromszázadik gép is üzembe állhat - közölte Váradi József, a Wizzair ügyvezető igazgatója a légitársaság századik repülőgépének köszöntésén hétfőn Budapesten.

A Wizzair vezetője szerint 2026-ra elérhetik az évi 100 milliós utasforgalmat és a 600 ezer járatot, ami csaknem 10 ezer alkalmazottat igényelhet.

Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára szerint Magyarország példája igazolja, hogy a gazdaság és a légiközlekedés fejlődése összefügg, utóbbi jelentős mértékben járult hozzá az elmúlt évek eredményeihez. Hangsúlyozta, hogy a Wizzair rendkívül erős nemzetközi versenyben tudott olyan sikert elérni, amit a Malév csődjekor senki nem tartott elképzelhetőnek. 

Aláhúzta, ennek alapja részben a magyar leleményesség és találékonyság is. Hozzátette, a következő évek eredményeihez a kormány minden segítséget megad a Wizzair számára.

Váradi József elmondta, a Wizzair 2004-ben jött létre, hogy megváltoztassa az emberek utazási szokásait, egyszerűbb és elérhetőbb légiközlekedéssel javítsa az életminőséget és új üzletek megkötését segítse elő. A Wizzair 14 év alatt 150 millió utast szállított, éves növekedési üteme átlagosan 20 százalék és Nyugat-Európában is egyre jobban terjeszkedik. Jelenleg 44 ország 141 repülőtere között évente 168 ezer járatot indít - mondta.

Kiemelte, hogy a kontinens legfiatalabb, átlagosan alig több mint 4,5 éves flottáját üzemeltetik, ráadásul egyetlen légitársaságnak sincs ekkora, 268 repülőből álló rendelésállománya. Hozzátette, hogy az új gépek nem csupán egyre olcsóbban, hanem környezetkímélően is üzemelnek. A Wizzair Magyarországot tekinti az otthonának és magyar légitársaságként arra törekszik, hogy új utazók megszólításával erősítse a versenyképességét - hangsúlyozta Váradi József. Közölte azt is, hogy a cég támogató alapítványt is indít az oktatás vagy az egészségügy terén segítségre szorulók javára.

Andreas Kramer, a Wizzair gépeit gyártó Airbus regionális alelnöke elmondta, a két cég közötti bizalom hozzájárulhat ahhoz, hogy a Wizzair hamarosan Európa 5 legjobb légi szolgáltatója közé kerülhessen.

Jost Lammers, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret üzemeltető Budapest Airport Zrt. vezérigazgatója felidézte, hogy a Wizzair első járata 14 éve Budapestről indult Londonba, azóta pedig 26 millióan utazhattak el a légitársasággal a magyar fővárosból vagy érkezhettek ide külföldről. Nekik is köszönhető, hogy ma az egyik leggyorsabban fejlődő repülőtér a világban a budapesti, amely 2012 óta 150 milliárd forint értékben fejlesztett, utasforgalma pedig 230 százalékkal növekedett 14 év alatt - tette hozzá. Jost Lammers megjegyezte, hogy az idei utasforgalom a budapesti repülőtér történetében először a 15 milliót is elérheti.

A csaknem 5 ezer embert foglalkoztató Wizzair Közép- és Kelet-Európa legnagyobb diszkont légitársasága. Árbevétele a májusban ismertetett beszámoló szerint a március 31-én zárult pénzügyi évben 24 százalékkal 1,9 milliárd euróra nőtt. Az eredmény legfontosabb forrása a 25 százalékos növekedéssel 30 milliósra bővülő éves utasforgalom - közölték. Saját számításaik szerint részesedésük a közép- és kelet-európai piacon 42 százalék, míg a fő versenytársnak számító Ryanairnek 30 százalék jut.

Kapcsolódók

Kimaradt?