Bizniszvitamin: székely hotdogot és kávéscsészét ettünk Székelyudvarhelyen

Székely hotdogot és ehető kávéscsészét is megkóstolhattak az érdeklődők a Bizniszvitamin nevet viselő székelyudvarhelyi előadássorozat legutóbbi rendezvényén.

A Bizniszvitamint közel egy éve indította el a székelyudvarhelyi Hargita Business Center, vállalkozói inkubátorház, partnerségben a Romániai Magyar Közgazdász Társasággal. Célja az udvarhelyszéki vállalkozói szféra szakmai tudásának, rálátásának fejlesztése és egy versenyképes kapcsolati hálózat megerősítése. Mindemellett a Bizniszvitamin a pályakezdő cégvezetőknek, fiatal vállalkozóknak is szól, akik számára fontos a szakmai fejlődés, valamint szeretnek korán kelni, és szívesen építenek kapcsolatokat egy kávé vagy sütemény mellett.

A reggelivel egybekötött előadásokat a korareggeli órákban tartják. Ahogy Szakács Paál István, a Hargita Business Center igazgatója a legutóbbi előadáson is megfogalmazta: "a korareggeli esemény elsősorban nem a fiziológiai szükségletek kielégítésére szolgál, hanem a gondolatébresztő beszélgetéseket helyezzük előtérbe. Teret ad a résztvevők közötti eszmecserére, miközben már amúgy is egy hasznos dolgot tesznek: reggeliznek."

A Bizniszvitamin előadásain mindig két meghívott áll a közönség elé. Az egyik gasztroelőadó, aki saját vállalkozásáról mesél röviden, és bemutatja gasztrotermékeit. Ezt követően egy szakmai előadó avatja be a jelenlevőket a vállalkozás különböző szakterületein adódó problémamegoldások, ötletek lehetőségeibe.

A Bizniszvitamin csütörtöki rendezvényén Juhász-Borsa Orsolya, a Székely Hotdog alapítója és Kállai Emánuel, online marketing szakértő voltak a meghívottak. Juhász-Borsa Orsolya előadásában elmondta, nem sok köze volt addig a gasztronómia világához, amíg el nem kezdte szervezni a bukaresti Az a szép vásárt. Bevallása szerint itt fogant meg az ötlet, hogy érdemes lenne a székely termékek mellé székelyes ízvilágú gyorskaját is kínálni. Azóta járják az országot street-foodjukkal. Az eseményen jelen levő közel 70 fős érdeklődő megkóstolhatta a székely hotdogot. Emellett az ehető kávéscsészébe is belekóstolhattak a jelenlevők.

Figyelnek minket a kereskedők

Ezt követően Kállai Emánuel, a Sales Origo ügyvezető az online marketingről beszélt a jelenlevők. A Hogyan pofozza a fogyasztó a marketingtevékenységet? című előadáson többek között az online fogyasztói viselkedésről is szó esett. Egy érzékletes példával szemléltette az előadás címében felvezetett tematikát. „Sok repülőtársaságnál megdrágul a jegy, amikor sokadik alkalommal nézzük. Ez nem véletlen, mert a rendszer egy olyan viselkedési formát észlel, amin látszik, hogy igény van a jegyre és mivel igény van rá, hajlandók vagyunk fizetni érte, ergo felviszik az árát” - magyarázta Kállai Emánuel.

A szakértő szerint a jövőben a cégek dinamikusan határozza majd meg áraikat, és ebben a fogyasztó viselkedését figyelő algoritmusok lesznek a segítségére. Sőt léteznek már olyan algoritmusok, amelyek a fogyasztó viselkedése alapján akár személyre szabott hirdetésszöveget is írnak.

Az előadás befejező részében a szakember azt is elárulta, miként nézhetjük meg, hogy mit tudhatnak rólunk a leggyakrabban használt online felületek, a Facebook és a Google. Kállai elmondta, az adatvédelmi pontoknál bárki letilthatja az online felület adatgyűjtési lehetőséget, de ebben az esetben számolni kell azzal, hogy szembetűnően változni fog a használt felület, ha az illető már nem "fizet" adataival. "Valamit, valamiért" - összegezte az előadó.

Kapcsolódók

Kimaradt?