Az infrastruktúra fejlesztését tartja fő prioritásának a Maros Megyei Tanács elnöke

Az elmúlt két év legnagyobb kihívásairól és a megyei tanács legfontosabb projektjeinek aktuális állapotáról számolt be pénteken Péter Ferenc, a Maros Megyei Tanács elnöke egy sajtótájékoztató keretében, ahol a mandátuma első két évét értékelte.

A politikus elmondta, az elnöki mandátum átvétele után átfogó felmérést készített Maros megye helyzetéről és a fennálló problémákról. Úgy vélekedett: a megye fejlesztését az infrastruktúra fejlesztésére kell alapozni, a gazdasági fejlődés elképzelhetetlen az utak és a légi infrastruktúra fejlesztése nélkül.

A Maros Megyei Tanács így ezeknek a területeknek a fejlesztését kezelte prioritásként, és ennek megfelelően a marosvásárhelyi repülőtér kifutópályájának felújítását, illetve a megyei utak karbantartását, kiemelt figyelmet fordítva azokra az utakra, amelyek a szomszédos megyékkel kötnek össze minket.

„Egy másik fontos cél számomra a sok éve húzódó óriás beruházások befejezése. Júniusban elkészült a Transilvania Motor Ring, és idén már működni is fog, a megyei integrált hulladékgazdálkodási projekt esetében pedig minden tőlünk telhetőt megteszünk, hogy idén lezárjuk a versenytárgyalásokat, és ez a rendszer is működőképes legyen” – nyilatkozta Péter Ferenc.

A politikus tájékoztatása szerint 2016 őszétől a Maros Megyei Tanács a marosvásárhelyi repülőtér problémáinak megoldását kezelte első számú prioritásként. A kifutópályája felújítása 56 millió lejes beruházás volt, amelyből 50 millió lejt a kormány fedezett, a megyei önkormányzat pedig 6 millió lejjel járult hozzá a költségekhez.

A kifutópályán a Transilvania Repülőtér 1968-as megépítése óta egyszer sem végeztek olyan átfogó felújítást, mint az idén befejezett beruházás keretében. A munkálatok átvétele és a szükséges engedélyek beszerzése után ma már újra működő repülőtere van Maros megyének – közölte a tanácselnök.

A megye másik fontos projektje a Transilvania Motor Ring pálya létrehozása. A motorsport-park elkészült, a Maros Megyei Tanács június végén hivatalosan átvette a munkálatokat. Következik a park megnyitása. Ennek érdekébe a megyei önkormányzat már elkészítette a Transilvania Motor Ring működési szabályzatát, amely 30 napig közvitára lesz bocsátva a megyei tanács honlapján.

Európai uniós finanszírozású projektek

2017 januárja és 2018 áprilisa között a Maros Megyei Tanács 5 uniós finanszírozási szerződést írt alá, amelyek összértéke megközelítőleg 258.900.000 lej, és a következő hetekben fogjuk aláírni a „Mondj nemet a korrupcióra” projekt szerződését, amelynek értéke 400.000 lej. A korábban aláírt szerződések esetében már folyamatban van a projektek megvalósítása, mindegyik esetében az ütemtervnek megfelelően haladnak a megvalósítással.

Az 5 folyamatban lévő uniós projekt a következő: a Szentágota és Segesvár közötti 106-os megyei út felújítása, a projekt összértéke 118,6 millió lej, a Nyárádtő-Mikefalva-Dicsőszentmárton közötti 151B és 142-es jelzésű megyei utak korszerűsítése, a projekt összértéke 140,7 millió lej, a Természettudományi Múzeum felújítása, a projekt összértéke 11,3 millió lej, a Kultúrpalota felújítása, a projekt összértéke 6,5 millió lej, az ISO 9001:2015 minőségirányítási rendszer bevezetése a Maros Megyei Tanácsnál, a projekt összértéke 600.000 lej.

A Helyi Fejlesztések Országos Programja (PNDL) keretében finanszírozott Maros megyei projektek

  • a Bonyha-Kund-Szeben megye határát összekötő megyei út felújításának értéke 5,5 millió lej, 1,85 km útszakasz lesz aszfaltozva
  • a Szederjes-Erked és Hargita megyei megyehatárt összekötő megyei utak aszfaltozásának értéke 23,8 millió lej, 9,7 km-es útszakasz lesz aszfaltozva
  • a Beresztelkét-Vajdaszentiványt-Sárpatakot összekötő út kiszélesítésének értéke 26,1 millió lej, 8,8 km útszakaszon fognak dolgozni 
  • a Ludas-Nagysármás-Beszterce-Naszód megyei megyehatáron haladó út helyreállítása, értéke 1,1 millió lej, 1 km útszakasz lesz aszfaltozva.

Saját költségvetésből finanszírozott projektek

Az elmúlt két év során több megyei útszakaszon is javítási és korszerűsítési munkálatokat végzett a Maros Megyei Tanács, kiemelt figyelmet fordítva azokra az útszakaszokra, amelyek más megyékkel kötik össze Maros megyét. A megyehatáron lévő utak esetében egyes projektek még előkészítés alatt vannak, a tervek elkészítése zajlik, más útvonalakon már folyamatban vannak a munkálatok.

Jelenleg dolgoznak a Mezőzáh-Mezőceked-Kolozs megye határa közötti 151C jelzésű megyei út szélesítésén és a Fehér megye határa-Cintos-Ludas közötti 107-es megyei út helyreállításán. A 16-os országutat-Kozmatelkét-Beszterce-Naszód megye határát összekötő 162A jelzésű megyei út esetében a munkálatot elvégezték, következik a hivatalos átvétel.

Az előkésztési szakaszban lévő projektek közül megemlítenénk a Nagyernye-Nyárádremete-Szováta közötti megyei út felújítását, illetve a Szászrégen-Laposnya és Hargita megye határát összekötő út korszerűsítését.

A megyei utak karbantartási programja keretében a Maros Megyei Tanács 2016-ban 31 km-es szakaszon terített le új aszfaltszőnyeget, 2017-ben 45 és fél km-en, idén pedig 61,8 km megyei úton lesz aszfaltozás.

Kapcsolódók

Kimaradt?