banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

„Az a legnagyobb siker, ha a bukásból fel tudsz állni” – vállalkozó nők adtak elő Kolozsváron

Bátornak kell lenni, a lehetőségeket meg kell kaparintani. Az a legnagyobb siker, ha a bukásból fel tudsz állni – hangzott el a Nők a vállalkozásban című Kreatív Kolozsvári Esten kedden, a K+ Közösségi Térben.

Az eseményen Bedő Beatrix a budapesti Impact Hub alapítója, pénzügyi vezetője és startup mentora, illetve Réti Virág, a Cabsolutely taxiküldő technológiákra szakosodott szoftver társfejlesztője ismertette életútját.

„Más világ van születőben, amely a függetlenséggel, a szabadsággal van összefüggésben” – kezdte előadását Bedő Beatrix. Az Impact Hubról elmondta, ez egy olyan licensz volt, amelyet két évvel ezelőtt el kellett nyerniük és úgy alapíthatták meg: „ilyen összesen 102 van a világon, 16 ezer taggal”.

Az Impact Hub előnye, hogy ha vállalkozni akarunk a világ bármelyik pontján, a kapcsolódást létrehozhatják a hubok, és egy „hub útlevéllel” bármelyik adott közösségben dolgozhatunk. „Ebben az egészben a közösség a fontos, amelyhez persze szükséges egy inspiráló hely és tartalmas programok annak érdekében, hogy fejlődhessenek a startupok” – fogalmazott a budapesti vállalkozó.

Elmondta, az Impact Hub inspirációt, kollaborációt, együttműködési lehetőségeket kínál: holokrácia-rendszerben működnek, azaz itt nincs hierarchia, csak felosztott feladatok. Segítőkész, egymásért vállalkozó közösség ez” – tette hozzá.

Fontos ugyanakkor, hogy a társadalom problémáira adjanak feleletet a vállalkozásokkal. Kiemelt cél a fenntarthatóság, de foglalkoznak klímapolitikával, és vannak, akik civileket hoznak össze tudósokkal, egy másik egyesület a csomagolásmentes életmódot népszerűsíti. Működik itt közösségi bank is, mentorprogramok és így tovább. Bedő ismertette a Social Impact Award-ot is, amely célja egy teljes folyamat támogatása az ötlettől a megvalósításig: azt követik végig, hogy mi a cél eléréséhez, ki a célcsoport, milyen termékünk és így tovább.

Mi lesz, ha elbuksz?

A vállalkozó beszélt arról is, kiemelten fókuszálnak arra, hogy a nők érvényesülhessenek: a közösségi irodában korábban 10 személyből csupán 3 volt nő, mára 40 nő dolgozik itt és szeretnének többet bevonni. „Bátornak kell lenni, a lehetőségeket meg kell kaparintani. Néha azt mondják, hogy »én még nem tartok ott«, »inamba szállt a bátorság« – és ha elbuksz? Az a legnagyobb siker, ha a bukásból fel tudsz állni” – fogalmazott. Bedő Beatrix azt is elmondta, szeretné, hogy több női üzleti angyal legyen, ne a részvénypiacot nézzék, hanem segítsenek például más női vállalkozókat vagy startupokat.

A jelenlévőket arra biztatta, ha Budapesten járnak, nyugodtan keressék fel, ismerjék meg a közösséget. Kipróbálhatják az úgynevezett próbanapot is reggel 9 és délután 6 óra között, amikor bérmentesen eltölthetnek egy napot a hubban.

Megmenteni a világot – Amerikából

Réti Virág, a Cabsolutely taxiküldő technológiákra szakosodott szoftver társfejlesztője mint az amerikai központú vállalkozás társalapítója vázolta fel pozitív és negatív tapasztalatait a vállalkozás alapítása óta. Mint elmondta, olyan termékük van, amelyet az emberek szeretnek és használnak, és már két sikeres befektetési körön vannak túl.

A története 2012-ben kezdődött. Nem akart egy laboratóriumban dolgozni egész nap, amelyre a végzettsége predesztinálta volna, ez a párjával úgy döntöttek, hogy startupot indítanak, „mert az nagyon menő, olvastuk a neten”.

Több „világmegváltó tervük” volt és egyet kiválasztottak közülük, még egyetemi éveik alatt. Startup-programokat kerestek, de kifejezetten amerikaiakat – ennek eredményeképpen bekerültek egy Tennessee állambeli programba, amelyben az egyik alapító kötelező módon nő kellett legyen. Éppen ezért kifejezetten olyan workshopokat szerveztek, amelyeken a férfiak uralta vállalkozói szférában való érvényesülést tanulták, például azt, hogyan lehet jól használni az egyszerre többfelé figyelést.

A program végén 700 fős közönség előtt kellett elmondaniuk, miről is szól a kifejlesztett vállalkozásuk – mesélte. A cél az volt, hogy az előadás végére egy következő találkozót hozhassanak össze a potenciális befektetőkkel – ezekre szintén szerveztek aztán rákészítő workshopokat.

2016-ban járunk: bejelentkeztek egy újabb programba egy amerikai kisvárosban. Itt már kész termékkel rendelkező csapatok vettek részt, és az volt a cél, hogy a növekedést érjék el. Ez a program szintén női fókuszú volt, ugyanakkor a legtöbb workshop online zajlott, mert a vállalkozások megkívánták, hogy saját lakhelyeiken tartózkodjanak a résztvevők.

Otthon kibéreltek egy új irodát, és közben kibővültek egy applikációval, a taxik oldalán pedig megjelentek a vállalkozásuk reklámjai. Úgynevezett „team ride”-ot is fejlesztettek a már létező szoftver, nagyobb  cégeket célozva meg, amelyekben több százan dolgoznak: „ ennek a lényege, hogy a kollégák együtt járjanak dolgozni, könnyítve a forgalmon, kevesebb parkolóhelyet igényelve, és közben informális körülmények között ismerkedjenek egymással.

Igen, de…

Amikor először mentek az Egyesült Államokba, akkor nem kaptak anyagi támogatást, mert nem volt rá kitalált módszer. A szükséges 20 ezer dollár helyett nehezen összekapart 4 ezer dollárjuk volt, aminek nagy része repülőjegyre, lakásra, étkezésre ment el.

Ráadásul a reptéren folyton kiszemelték őt, „fiatal kelet-európai lány, aki biztosan férjet akar fogni Amerikában, elveszi a munkánkat – migráns” – fogalmazott Réti Virág.

Volt olyan, amikor minden bankszámlájukon "a nulla virított", előfordult, hogy nem vett fel fizetést, hogy több maradjon a csapatnak és a cég megmaradjon. Sikerült korábbi banki havidíjakat visszaszerezve legalább a szerver-költségeket fedezniük – ez az eset is jól mutatja, hogy mindenféle praktikákat bevettek a túlélésért.

Elmesélte azt is, több száz próbálkozás után is alig néhány alkalommal sikerült befektetőket szerezniük, de megtanulta, hogy ha elég sok "nem"-et gyűjt, lesz majd néhány "igen"-je is. Amikor végre beindult az alkalmazásuk, be kellett lássák, hogy hiába próbálják megmenteni a hanyatló taxis ipart, ha nincs egy minimális akarat a másik részéről. Ezért előbb a vállalkozás stabilizálására összpontosítottak, ez vezetett ahhoz, hogy más termék fejlesztésébe is belevágtak. „Lényeg a lényeg: vannak csúcspontok és mélypontok. Ha az első csúcspont után izgatott vagy, az benne van a pakliban, ahogy a mélypontok" – fogalmazott Réti Virág, aki szerint a kezdeti bátorság különösen fontos, „a pofára esés egy hatalmas lecke".

Kapcsolódók

Kimaradt?