Lehetőség: kezdő vállalkozásokat támogatnak Háromszéken és nem csak

Felfokozott várakozás előzi meg Háromszéken a kezdő vállalkozásokat 40 000 euróval támogató pályázati programok indítását. Kedden zsúfolásig megtelt a Kovászna megyei tanács nagy gyűlésterme, jelezve, hogy Háromszéken van vállalkozói hajlandóság, sokan szeretnének vissza nem térítendő támogatásból saját lábra állni, és megvalósítani üzleti terveiket.

A Kovászna megyei tanács kedden indította el azt a támogatási programot, amelynek keretében a térségből 400 jelentkezőt vonnak be a vállalkozói készséget tanító képzéssorozatba, majd a legéletképesebb 40 üzleti tervet egyenként legtöbb 178 000 lejjel finanszíroznak. Hasonló támogatási programot indít hamarosan a Kovászna megyei Kereskedelmi és Iparkamara és az Asimcov vállalkozói szövetség is, így száznál is több kezdő vállalkozás kaphat indulótőkét. 

A háromszéki önkormányzat alelnöke, Grüman Róbert elmondta, a kormány fél milliárd eurós programja révén országszerte több ezer kezdő vállalkozás kaphat legtöbb 178 000 lejes támogatást. A Háromszéket is magába foglaló Közép-romániai fejlesztési régióban 16 pályázat indul, összesen 46 millió euróval támogatnak mintegy ezer kezdő vállalkozást. Grüman Róbert szerint a tavalyi, nem túl sikeres Startup Nation programmal szemben a mostani előnye, hogy csak akkor kell céget bejegyezni, amikor az érintett megkapta a támogatást. Ezzel szemben tavaly országszerte 20 ezer cég alakult, de csak 8 ezer kapott finanszírozást.

A Kovászna megyei kereskedelmi kamara elnöke, Édler András szerint a Közép-romániai fejlesztési régióban meghirdetésre kerülő 16 pályázat sok, hiszen mindegyik legalább 400 résztvevőt kell toborozzon. A pályázók szempontjából viszont jó, hiszen a pályázat dömping miatt nem lesz túl nagy verseny, valójában a finanszírozók versenyeznek, hogy pénzt adhassanak.

Az Asimcov vállalkozói szövetség elnöke, Bagoly Miklós figyelmeztetett, hogy a pénzt nem fogják ingyen adni: komoly, 40 órás vállalkozói képzést kell elvégezni, majd egy szakmai zsűri értékeli az életképes üzleti terveket. Azt pedig, aki finanszírozást kap, három évig szigorúan felügyelik, hogy az üzleti terve meg is valósuljon, ellenkező esetben vissza kell fizetnie a pénzt.

Mentorok segítenek az üzleti terv elkészítésében

A székelyföldi informatikai vállalkozókat tömörítő IT Plusz Klaszter alelnöke, Rácz Attila szerint a háromszéki önkormányzat által indított pályázat célja, hogy a 40 támogatottból tíz informatikai cég legyen, hiszen ezt az ágazatot kitörési pontként azonosították. Ugyanakkor felajánlotta, hogy a székelyföldi infós vállalkozók segítenek a pályázóknak, megosztják tapasztalataikat, de akár informatikai eszközökkel is tudnak segíteni. Tanácsot az info@digitalisszekelyfold.ro e-mail-címen lehet igényelni.

A támogatási programot lebonyolító Loop Operations tanácsadó cég vezetője, Rodica Lupu elmondta, hogy az aktív vállalkozók is pályázhatnak, ha nincs többségi tulajdonuk egy másik cégben, illetve ha egy teljesen más tevékenységet szeretnének folytatni, mint a meglévő vállalkozásuk.

A résztvevők két hosszú hétvégén, összesen 40 órányi online képzésen vesznek részt. Ez idő alatt mentorok segítségével az üzleti terveiket is elkészítik. Ezek alapján majd egy szakmai zsűri dönt, hogy melyik az a 40 üzleti terv, amelyik támogatásra érdemes. A megítélt finanszírozás 75 százalékát előlegbe adják, és a cég első évében 10 000 eurós forgalmat kell megvalósítson, hogy lehívhassa a maradék 25 százalékos támogatást, illetve három évig 2 alkalmazottat is kell foglalkoztatnia. A résztvevőket a következő időszakban toborozzák, érdeklődni a háromszéki önkormányzat Europe Direct irodájában lehet. 

Kapcsolódók

Kimaradt?