Dél-Koreai nyomozás miatt nagyot zuhant a bitcoin árfolyama

Csütörtökön 13,5 százalékot zuhant a bitcoin árfolyama, miután megjelentek a hírek, hogy Dél-Koreában betilthatják a kereskedelmet a kriptovalutával, írja a 444.hu.

A rendőrség és az adóhatóság adócsalás vádjával indított eljárást a helyi bitcointőzsde ellen.A sajtónak nyilatkozó dél-koreai igazságügyminiszter, Park Sang-ki elmondta, hogy komoly aggodalommal figyelik a virtuális valutákat, és az ezekkel való kereskedést betiltó törvénytervezeten dolgoznak. A hír hatására 2000 dollárt esett a bitcoin árfolyama éjjel, majd délelőtt kicsit visszahozott ebből. 

Elemzők szerint, ha lesz is törvényjavaslat, minimum hónapok, ha nem évek kérdése lehet ennek gyakorlatba ültetése, ráadásul egy esetleges tiltás után sem lehetetlenülne el teljesen a kereskedés lehetősége az országban, bár azért nehezebbé válna. 

A dél-koreai fellépés egy nappal azután történt, hogy a világ egyik legismertebb befektetője, Warren Buffett arról beszélt, hogy soha nem fektetne bitcoinba vagy egyéb kritpovalutába, és szerinte ezek az eszközök hamarosan össze fognak omlani.

banner_8pTgRJfW_valasztasi hirdetes maszol.jpg
banner_tKxab5t4_970x250 px.png
banner_HD7Jym8I_728x190 px.png

Kapcsolódók

Kimaradt?