Sötét jövőt jósol a New York Times a román gazdaságnak

Súlyos gondok jelentkezhetnek a román gazdaságban a közeljövőben, mert a GDP jelenlegi nagy ütemű növekedése a fogyasztáson alapul, a kormánynak pedig a beruházásokra szánt összegeket kell csökkentenie ahhoz, hogy legyen pénz a beígért béremelésekre – írja a New York Times.

Az amerikai napilap emlékeztet, hogy a statisztikai intézet szerint 6,1 százalékos volt a román GDP növekedése a második negyedévben. Ez volt uniós szinten a legnagyobb arányú gazdasági növekedés, ám ez nem a közberuházásokon, hanem a fogyasztáson alapul – figyelmeztet a cikk szerzője.

A közberuházásokra szánt összegeket drasztikusa csökkentette a kormány, a beígért béremelések és adócsökkentések pedig a közadósság jelentős növekedéséhez vezetnek. „Ugyanazokat a hibákat követjük el, mint Görögország. A gazdasági fellendülés időszakában növeljük a közadósságot” – mondta a lapnak Cristian Păun román gazdasági elemző.

A román folyó fizetési mérleg hiánya az év első nyolc hónapja után 4,03 milliárd euró volt, 52,4 százalékkal nagyobb, mint 2016 hasonló időszakában, a kereskedelmi mérleg negatív. A közvetlen külföldi beruházások 18,6 százalékkal csökkentek az év első nyolc hónapjában az elmúlt év hasonló időszakához képest, a közadósság pedig eléri a 33,9 milliárd eurót, ami 5 százalékkal több a múlt év végi összegnél – sorolta a vészjósló adatokat a lap.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?